Nem merik nyilvános vitára küldeni Orbánt, nehogy megint belereccsenjen

Az emlékezetes 2006-os Gyurcsány-Orbán vita óta nem rendeztek hasonlót – és nem véletlenül.

Semmilyen körülmények között nem javasol miniszterelnöki vitát a választások előtt a Fidesz egyik prominense – számol be róla a Magyar Nemzet.

A magas rangú politikus egy zártkörű októberi rendezvényen ezt azzal indokolta:

„a vitának nem volna értelme, mert Orbán Viktor kormányfőnek nincs kihívója.”

Nem csoda, hogy a Fideszben óvatosan tartózkodnak az ilyen jellegű vitáktól, hiszen legutoljára 2006-ban Gyurcsány Ferenc csúnyán elverte Orbánt, akit ez a hírek szerint eléggé megviselt.

A kormánypárti politikus meglepően őszintén arról is nyilatkozott: a Fidesz a kisebb szakpolitikai vitáktól is tartózkodik, mert nem érdekük, hogy valódi szakmai problémákról folyjon a közbeszéd, hiszen ez muníciót adhat az ellenzéknek.

Bár októberben Németh Szilárd „vitatkozott” egyet a szocialista Molnár Zsolttal, majd Gulyás Gergely Tóth Bertalannal – de ezek célja taktikai volt: megemelni picit a széthullóban lévő MSZP-t, nehogy túlzottan a Jobbik irányába dőljön meg az ellenzéki térfél.

Korábban Havas Henrik egy meghökkentő videóban leplezte el, hogy megrendezett színjáték volt Németh Szilárd és Molnár Zsolt vitája.

Ha lemaradtál, Havas Henrik leleplezését ide kattintva nézheted meg.

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

Valódi Hírek