„Élve akarnak minket eltemetni” – Drámai interjút adott az utolsó estéjén Császy Zsolt (+videó!)

Kedden délelőtt 10 órakor bezárták Orbán börtönébe Császy Zsoltot (erről videó itt!), akit koholt vádak alapján, koncepciós perben ítélt el a hatalom.

Császy az utolsó szabad estéjén szívbemarkoló interjút adott Kálmán Olgának.

Az adásban bemutatta és be is kapcsolta azt a „börtönrádiót”, amit visz majd magával. Elmondta: a rádió azt szimbolizálja, hogy 2013 óta vár a büntetésre, a készülékben azóta jó az elem.

Hangsúlyozta: Magyarország ma oda jutott, hogy bárkit el lehet ítélni politikai megrendelésre. Kiemelte: olyan tételek szerepelnek az ítéletben, amiket ő nem mondott.

Hamis volt a jegyzőkönyv, az ítéletet később kapták meg, mint az észrevételek beadásának határideje, és 28 olyan pont volt benne, ami kétséges, illetve nem felel meg a valóságnak – mondta.

.

Császy Zsolt az interjú végén megköszönte a sajtó munkatársainak, hogy szolidárisak voltak vele, és segítettek a közvéleménynek megérteni az ügyet.

Búcsúzóul hozzátette: nem fogja hagyni, hogy élve eltemessék, mert ez a szándék.

.

Oszd meg cikkünket, hogy másokhoz is eljusson!

Valódi Hírek