Habony Árpád beperelte a Jobbikot a tolvajos plakátok miatt

Habony Árpád a „Ti dolgoztok – Ők lopnak” c. plakátszéria miatt indított pert a Jobbik ellen, méghozzá a „képmáshoz való jog megsértése” címén.

Az első tárgyalás május 12-én lesz – értesült a Jobbikhoz közeli Alfahír.

Habony indoklása: nem járult hozzá, hogy a róla készült fényképfelvételt a párt felhasználja a kampányához, emellett úgy gondolja, hogy „nem tekinthető olyan személynek, akinek a képmása közzétételét alapos ok nélkül el kellene viselnie”.

Ezekről a plakátokról van szó

Orbán tanácsadója, a CEU kinyírásának állítólagos ötletgazdája , a Fidesz válogatott aljasságainak kitervelője a Fővárosi Törvényszékhez írt keresetében azt kéri, hogy a bíróság kötelezze a Jobbikot a plakátok eltávolítására, megsemmisítésére, „a további jogsértéstől” való eltiltásra, valamint magánlevél formájában történő bocsánatkérésre.

A portál felidézi, hogy Habony 2015-ben, az Index ellen indított perében is arra hivatkozott, hogy nem közszereplő. Akkor az elsőfokú bíróság kimondta, hogy de igen, tehát bátran fotózható. A pert később formai okokra hivatkozva megszüntették.

Valódi Hírek