Kidobta a Kutyapárt népszavazási kérdéseit az NVB

Egyhangúlag elutasította Magyar Kétfarkú Kutya Párt által benyújtott három népszavazási kezdeményezését a Nemzeti Választási Bizottság. Csoda, hogy egyáltalán napirendre vette őket.

A három kérdés – amelyből eredetileg hét volt – a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvébe ütköznek – nyilvánította ki a fideszes Patyi András vezette bizottság.

Az első kérdés azt célozta, hogy az Országgyűlés

nevezze át Paks városát

azért, hogy a tervezett atomerőművi beruházást érintő nemzetközi szerződések érvényüket veszítsék.

A másik szerint új atomerőművi blokk csak a felcsúti stadion 50 méteres körzetében épülhetne,

a harmadik pedig azt célozta, hogy az NVB ne minősíthesse a választópolgárok számára túl bonyolultnak az atomenergiával kapcsolatos népszavazási kérdéseket.

Patyi András. Fotó forrása: arsboni.hu

Patyi András elnök arra hívta fel a figyelmet: a szabályozásnak nem az a rendeltetése, hogy

jópofa tréfákat űzzenek a népszavazás jogintézményéből

és a döntéshozó szervezetekből.

Nem rendeltetésszerű az a szervezői magatartás, ami lehetetlen, abszurd célokra irányuló kérdéseket tartalmaz – tette hozzá.

(MTI nyomán)

Valódi Hírek