Milyen sört ittak Petőfiék ’48-ban?

Bármilyet – írja a szakterületén verhetetlen serteperte.blog. És bőven volt is hol – teszi hozzá.

Márciusban ugyanis éppúgy főzhettek alsó- mint felsőerjesztésű sört, hiszen az előbbivel akkoriban leginkább az volt a probléma, hogy a nyári melegben nem indult be a sör alkoholos erjedése. De télen főztek mindenfélét; választék is, és ivóhely is akadt bőséggel.

Ezt igazolja 1821-ben Schams Ferenc, aki ezt írja Pest Serfőzőházainak ivóiról és sörmérő és bormérő helyeiről:

„Ki hinné el, hogy a legutóbbi számolás alkalmával

mintegy 800, mondjad nyolcszáz bormérő és részben sermérőházak foglalatoskodnak a mi Városunkban?

És ezeken kívül vagynak itt Pesten 31 külön serházak, melyek a két itteni Serfőzőházak kontóján tartatnak.”

1821-ben Pestnek 45 ezer lakója és két serfőzőháza volt. 1841-ben a 100 ezer lakosú Pestet és Budát, már öt sörfőzőház – a Birly, a Tüköry, a Honeur, a Petz és a Schmidt-féle – látta el serrel.

Tehát nem lehet kétségünk, a szabadság reményétől megittasult forradalmárok szomjukat bőségesen olthatták sörrel is – összegez a szerző.

Valódi Hírek