A Párbeszéd leszállt az előválasztás döglött lováról

A Párbeszéd kiszáll a baloldali pártok “előválasztásáról” szóló tárgyalásaiból – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Szabó Tímea.

Ezzel véget érnek az általuk kezdeményezett ilyen témájú tárgyalások, de továbbra is nyitottak az egyeztetésre minden olyan párt és szervezet felé, akik hisznek a kormányváltásban – mondta.

Szabó Tímea emlékeztetett, hogy a kvótareferendum után hirdették meg az “előválasztásokról” szóló tárgyalásokat, ahol sikerült összehozniuk a baloldali ellenzéki pártok vezetőit. Szavai szerint ezen bemutatták saját koncepciójukat, az MSZP viszont néhány hónap múlva olyan javaslatot ismertetett, amely leginkább “a civilek kizárására” irányult.

Az MSZP lehetséges miniszterelnök-jelöltje, Botka László karácsony előtt már nyilvánosan is jelezte, hogy nem pártolja az előválasztást.

A Párbeszéd továbbra is azt szeretné elérni, hogy mind a 106 egyéni választókerületben csak egy baloldali ellenzéki jelölt induljon, akiket előzetes versenyben választanak ki a pártok – szögezte le.

Kérdésre válaszolva Szabó Tímea azt mondta, nem tudják miért várt másfél hónapig a pártokkal való egyeztetés elkezdésére a szocialista Botka László. Hozzátette, a szegedi polgármesterrel bármikor szívesen beszél, de tárgyalni csak akkor hajlandóak, ha a politikus nyitott arra, hogy a szavazók bevonásával válasszák ki a közös ellenzéki jelölteket. Elmondta, a Párbeszéd jelenleg 75 körzetben tudna egyéni jelöltet állítani, de tavaszra mind a 106-ban lesz saját jelöltjük, és megnevezik majd saját miniszterelnök-jelöltjüket is.