Közösen lépnek fel a Belügyminisztérium törvénye ellen.
Keresés: Barkóczi Balázs
Döbbenetesen ocsmány hazugságot terjeszett Orbán lapja a DK szóvivőjéről
Bocsánatkérésre és a perköltség megfizetésére kötelezték az Origót.
DK: Brutális árat kell fizetniük a fiataloknak, szinte lehetetlen új lakást vásárolni
Brutálisan visszaesett a lakáshitelek iránti kereslet.
Árnyékkormány: A pedagógusok megfélemlítése helyett azonnali béremelésre van szükség
Konkrét javaslatokat fogalmaztak meg.
Árnyékkormány: Szili Katalin trükközése a bizonyíték, hogy Orbánéknak még mindig fontosabb a saját embereik kitömése közpénzzel, mint az oktatás érdekei
Közölték, azonnali hatállyal ki kell zárni a kormánytagokat az egyetemi kuratóriumokból.
Itt a botrányos videó: Így némították el a fideszes lopásokról beszélő képviselő mikrofonját
Magyarország, 2023.
Botrány: A DK-s képviselő a fideszesek bűneiről kezdett beszélni a Parlamentben, amikor a ház alelnöke megvonta tőle a szót
A házelnök hirtelen elnémította a mikrofonját.
Az árnyékkormány követeli a pedagógusok bérének azonnali, 45 százalékos emelését
Elutasítják a februárban bevezetett teljesítményértékelési rendszert.
A KSH mondta ki: Rég nem látott csúcson a magyar infláció
Előre, nem hátra.
Oktatási szakemberekkel tárgyalt az árnyékkormány csütörtökön
Ezzel keresik a választ a rendszerszintű problémákra.
Így reagáltak az ellenzéki pártok az Orbán-kormány váratlan meghátrálására
Nem hagyták szó nélkül.
Gyurcsány Ferenc: Nem ellenzéke, hanem ellenfele vagyunk ennek a kormánynak
Évértékelő beszédet tartott a DK elnöke a párt tizenharmadik kongresszusán.
Az Európai Ügyek Bizottságának összehívását kezdeményezi a DK az Erasmus-botrány miatt (+videó)
A magyar diákoknak továbbra is részt kell venniük az Erasmus-programban.
FRISS: Pert nyert az Origo ellen a DK árnyékminisztere, mert hazudtak róla
Helyreigazításban kell bocsánatot kérniük Barkóczi Balázstól, akiről súlyos dolgot állítottak.
Nem mindegyik politikus karácsonyfája sikerült tökéletesre — Mutatjuk, ki hogyan ünnepelt a hétvégén
Ki nyerte idén a karácsonyfa-versenyt?
Árnyékkormány: Orbánék nemlétező uniós pénzekből hitegetik béremeléssel a tanárokat!
A DK szerint a brutális orbáni infláció miatt januártól 45 százalékos pedagógusbér-emelésre van szükség.
Fotóval: Németh Szilárd egy jóstól tudta meg, hogyan bukott le Orbán bűnöző haverja
Meglepő felvétel készült a rezsibiztosról.
Léptek az ellenzéki képviselők: Nem hagyják, hogy a kormány kizsigerelje Budapestet
Elég volt a Budapest-ellenes kormányzásból.
Árnyékkormány: A Belügyminisztérium a tanárok ellen hergeli a szülőket! (+videó)
Morálisan vállalhatatlan a tárca „kérdőíve”.
FRISS: Dobrev Kláráék az Európai Bizottság elé viszik a magyar oktatás ügyét (+videó)
Betelt a pohár.
Egész éjjel talpon az ellenzék: Nem hagyják, hogy átmenjen Orbánék embertelen törvénye
Maradnak, amíg lehet.
Árnyékkormány: Továbbra is követeljük a tanárok béremelését, hiába szavazza le azt a Fidesz (+videó)
Nem hagyják annyiban.
Rétvári Bence úgy tudja, azért tüntetnek az oktatásért, mert ők mindent megtesznek a tanárokért
Különösen fejezte ki magát az államtitkár.
Azonnali 45 százalékos béremelést és sztrájkjogot követel a tanároknak az Árnyékkormány (+videó)
„Nekik most kell fizetésemelés, nem 2025-ben!”.
Szakemberekkel tárgyalt az árnyékkormány, bejelentették a közös javaslataikat az oktatás javítására
Szükség van a cselekvésre.