Tartsuk észben, hogy a külügyminiszer dolgozott, nem pedig szórakozott!
Keresés: Belügyminisztérium
Hadházy Ákos: Ez a lekoszlott bódé egy „Covid mintavételi pont” (+képek)
Valószínűleg ebben is világelsők vagyunk.
Meredeken romlik a helyzet, de Müller dublőre szerint fel vagyunk készülve a második hullámra
Hétfőtől szigorodnak a maszkviselési szabályok.
Kifulladóban a mentőszolgálat: naponta több ezer helyre nem érnek oda tesztelni
A kapacitáshiány miatt orvostanhallgatókat vonhatnak be a tesztelésbe.
Itt a vége, Orbánék elveszik a településektől a helyi tömegközlekedés állami támogatását
Bosszú.
Az űrprogram egymilliárd forintot, a kerékpár létesítmények fejlesztése ötmilliárdot kapott a Gazdaságvédelmi Alapból
Súlyos összegeket szórtak ki az alapból, amivel a járvány negatív gazdasági hatásait kellene csökkenteni.
A rendkívüli migrációs válság kezelésére újabb 6,6 milliárd forintot kap Pintér tárcája
Azonnali hatállyal.
Lukasenko két hét alatt sem tudta vérbe fojtani a tüntetéseket: Újra százezres tömegek az utcákon
„Ez egy maratoni ellenállás, amivel a rezsim nem tud mit kezdeni.”
Súlyos a helyzet: Megnyomta a vészcsengőt a Pedagógusok Szakszervezete
Másfél héttel az iskolakezdés előtt több mint ezer pedagógus hiányzik
Most érkezett: Meggyilkoltak egy újabb tüntetőt Lukasenko rendőrei
Így már három halálos áldozata van az elcsalt választások utáni tiltakozáshullámnak.
Gusztustalan: Orbán az Európai Unióval szemben is a véres kezű Lukasenkót védte (+videó)
Már leplezetlenül Putyin ügynökeként bomlasztja az EU-t.
Elcsalt fehéroroszországi választás: esélytelenül nyert hatalmasat Orbán jóbarátja
Hatalmas tüntetés volt a fehérorosz fővárosban az exit poll adatok kihirdetése után.
Rekordösszegért ad tanácsokat Kásler Miklósnak az Alkotmányvédelmi Hivatal volt vezetője
Ő is a koronavírus ellen küzdött. Illetve küzd még novemberig.
Kiderült, mennyivel drágul Orbán mániája, a Pénzügyminisztérium Budai Várba költöztetése
Hatalmas összegről van szó.
Pintér belügyminiszter államosítaná a háziorvosi praxisokat
Az Orbán-kormány az egészségügyet illetően is egyértelműen visszanyúl a két világháború közötti időkhöz.
A titkosszolgálatok mostantól tényleg mindent tudni fognak rólunk
A rendőrök még az ártatlanul meghurcoltak adatait is 20 évig őrizhetik.
A belügyminiszter veheti át Káslertől egészségügyet
Nagy lendülettel zajlik Pintér Sándor egyeztetése az egészségügyi ágazat különböző szereplőivel.
Nahát: Épp az aszfaltozásért felelős miniszteri biztos panziója előtt aszfaltoznak
Persze állami pénzből, szóval a mi pénzünkből.
Drámai vészjelzés a TÖOSZ elnökétől: Kétszáz önkormányzat mehet csődbe a járvány alatt
A kormány szerint a szociális támogatásból kellene kifizetniük a védekezés költségeit.
Koronavírus: A március 15-i ünnepségek lefújását kérik az iskoláktól, de tanítási szünetet nem rendelnek el
Így védekezünk mi.
Ausztria felfüggesztett minden vonatjáratot Olaszországból a koronavírus miatt
Nyakunkon a járvány.
Gyorshír: Tíz évre titkosították a fideszes pedofilbotrány aktáit
Beindult a falazás.
Megvan, hová repkedett Áder és Pintér a „nem kormányzati” luxusgépekkel
A legolcsóbb útjuk 1,5 millió, a legdrágább 8,4 millió forintjába került az adófizetőknek.
Forranak az indulatok, több mint tízezer belügyest kihagytak az év végi 500 ezres prémiumból
Elképesztő igazságtalanság.
Betelt a pohár, ötmillió forintos (!) végrehajtást indított a Pesti Srácok kiadója ellen Juhász Péter
Jogerős bírósági ítélet van róla, hogy fizetniük kellett volna a mocskos hazugságaik miatt.