Így akarják ösztönözni a kórházakat, hogy minél több beteget fogadjanak.
Keresés: magyar orvosi kamara
Káslerék lovagkereszttel tüntették ki az orvost, aki korábban kamu csodaszereket reklámozott
Dr. Juhász Györgyöt a MOK fél évre tiltotta el praxisától a kamugyógyszerek reklámozása miatt.
Megszólalt a szakember: A kormány a mi bőrünket viszi a vásárra a tömegrendezvények megtartásával
Orbán komoly rizikót vállal.
Kiborult a szakértő az Orbán-interjún: Tételesen cáfolta a miniszterelnök mondatait
Helyretett néhány hazugságot.
Megszólaltak az érintettek: Ezt gondolják a kötelező COVID-oltásról az egészségügyi dolgozók
Fontosnak tartják és üdvözlik a döntést.
Alkotmánybíróságra mennek az új jogviszony miatt távozó egészségügyi dolgozók
Nyolchavi bér helyett egy-három havi bérkielégítést kaptak.
Karikó Katalin a kormány vakcinatáblázatáról: Ha valaki öngyilkos akar lenni, ez alapján kér egy Pfizer-vakcinát, és azt hiheti, meghal tőle
Utólag úgy érzi, nem kellett volna leírni a véleményét.
Botrány: Egészségügyi dolgozók ezrei nem kapták meg a nekik járó pénzt, mert nem írtak alá a kormánynak
Gyalázatos zsarolás, még gyalázatosabb bosszú.
Véletlenül derült ki, hogy a kormány elindította a kínai vakcina országos antitestvizsgálatát
Egy Facebook-csoportban közzétett bejegyzésből derült ki.
Súlyos következményei lehetnek a gyors nyitásnak — Megszólalt a MOK elnökségi titkára
Fordítva ülünk a lovon.
Kiderült: A szociális dolgozókat is meg akarja figyeltetni a kormány, őket is kirúgás fenyegeti, ha nem járulnak hozzá
Az erről szóló dokumentumot Kunetz Zsombor hozta nyilvánosságra.
Kiborult a MOK a kormány vakcinatáblázatán: Nyílt levélben sorolják, hány sebből vérzenek az adatok
Szerintük a táblázat tele van módszertani hibákkal.
Most érkezett: Megszólalt a MOK az egészségügyi dolgozók lehallgatásával kapcsolatban
Az OKFŐ tévedésből küldte ki a levelet, nem úgy gondolták.
Telex: Pénzzel akarja rávenni a kormány a háziorvosokat, hogy oltsanak a kínai vakcinával
Már pénzt is adnak, csak legyen eloltva a Sinopharm.
Drámai videó mutatja meg, hogyan rogyott térdre az Orbán által kiszipolyozott egészségügy egy járványtól
Ezért nem engedik a médiát a kórházak közelébe.
Kásler főtanácsadója máris intézkedett az Orbán felelőtlen ígéretéről beszélő Zacher Gábor ügyében
Minek ment oda?
Gulyás Gergely szerint a PDSZ egy ellenzéki politikai szervezet, amely nem a tanárok érdekeit képviseli
Megfejtette, miért nem akar senki iskolanyitást.
Nem merik fogadni a kórházak a kiképzett önkénteseket, mert a központi ukázt várják
Pedig hatalmas szükség lenne rájuk.
DK: Az OKFŐ lényegében elismerte, hogy a Fidesz halálkormányzást folytat (+videó)
Kibukott az igazság.
Kétségbeesetten bizonygatja a kormánypropaganda, hogy a sajtó igenis tudósíthat a Covid-oszályokról
Kár, hogy ez hazugság, amellett hatalmas öngól is.
Videóban üzentek a járvány élvonalában harcolók: A helyzet tragikus, de mi kitartunk (+videó)
Mindenkit arra kérnek, hogy tartsák be a szabályokat.
Orbánék helyett az újságírók mellett állt ki a MOK: támogatják, hogy a sajtó is bemehessen a kórházakba
Szerintük szükség van a körülményekről szóló tudósításokra.
Szijjártó László: Kilúgozott jelentések és számok alapján hozott döntésekbe halnak bele az emberek itthon
A MOK megyei elnöke szerint Magyarországon sokkal kevesebb életet tudnak megmenteni, mint amennyit lehetne.
Kiderült: Azért beszél összevissza a Fidesz-vezérkar, mert egyre nő a belső feszültség járványkezelési kérdésekben
Nem mindenben értenek egyet.
Az elmúlt évtizedek legnagyobb gazdasági válsága jön: 32.000 vállalkozás mehet csődbe
Segítség nélkül tömeges elbocsátási hullám indulhat.