Nagy a baj? Brutális hiányt hoztak össze Varga Mihályék, ez még a vártnál is rosszabb

Közölték a számokat.

A Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint az előzetes adatok alapján 4159 milliárd forint, a GDP 6,2 százaléka volt a kormányzati szektor 2022. évi hiánya. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 209 milliárd forinttal lett kedvezőtlenebb, GDP-arányosan 0,9 százalékponttal javult – közölte kedden az állami statisztikai hivatal.

A kormányzati szektor adóssága – az MNB adatai alapján – 2022 végén

48 837 milliárd forintot tett ki, a GDP 73,3 százalékát.

Az adatokat a KSH a túlzotthiány-eljárásról (Excessive Deficit Procedure – EDP) szóló jogszabály alapján, a nemzeti számlák európai rendszerében (ESA 2010) foglalt módszertani előírásoknak megfelelően jelentette az EU statisztikai hivatalának, az Eurostatnak – ismertették.

A kormányzati szektor bevétele 27 715 milliárd, kiadása 31 874 milliárd forint volt tavaly.

A bevételek 4952 milliárd forinttal, 21,8 százalékkal nőttek. A legnagyobb értékkel, 2139 milliárd forinttal, 22,1 százalékkal a termelési adók bővültek, ezen belül 1231 milliárd forint (22,5 százalék) volt az áfabevétel növekedése.

A jövedelemadó-bevételek 1480 milliárd forinttal, 47,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit,

elsősorban a gyermekes családoknak történt személyijövedelemadó-visszatérítés következtében, minthogy az eredményszemléletű elszámolás miatt a visszatérítés a bázisidőszaki értéket csökkentette – közölte a KSH.

A társadalombiztosítási hozzájárulások 685 milliárd forinttal, 11,8 százalékkal lettek magasabbak. Az egyéb bevételek 646 milliárd forinttal, 15,5 százalékkal növekedtek.

A kiadások 5161 milliárd forinttal, 19,3 százalékkal emelkedtek.

A bővülés a kifizetett munkavállalói jövedelem esetében 923 milliárd forint (15,8 százalék), a pénzbeni társadalmi juttatásokat illetően 924 milliárd forint (15,5 százalék) volt.

A folyó termelőfelhasználás 604 milliárd forinttal, 12,6 százalékkal, a kamatkiadások pedig 615 milliárd forinttal, 49,5 százalékkal nőttek.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás 59 milliárd forinttal, 1,7 százalékkal növekedett. A kormányzati szektor egyéb kiadásai 2036 milliárd forinttal, 37,6 százalékkal lettek magasabbak, elsősorban a beszerzett különleges földgázkészlet következtében.

A tavalyi negyedik negyedévben

a kormányzati szektor hiánya 2458 milliárd forint, a GDP 13,9 százaléka volt.

Az egyenleg 704 milliárd forinttal, 2,1 százalékponttal lett kedvezőtlenebb az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

A bevételek 801 milliárd forinttal, 12,0 százalékkal nőttek. A kiadások 1505 milliárd forinttal, 17,8 százalékkal emelkedtek az előző év negyedik negyedéhez képest.

(MTI)

Valódi Hírek