Schmidt Mária úgy van vele, hogy nyugati egyetem ide biztos ne jöjjön

Meg is indokolta.

Azért nem akarnak nyugati egyetemet Magyarországra hozni, mert a Yale-en vagy a Harvardon „a woke mozgalom ideológiája” a meghatározó — mondta Schmidt Mária a 168 Órának adott interjújában, amely csak csütörtökön jelenik meg, de a lap már lehozott belőle egy rövid részletet.

Schmidt arról is beszél az interjúban, hogy ugyan sokéves barátságot ápol Orbán Viktorral, mégsem tartja magát a kormány fő ideológusának.

A kínai spicliképzővel kapcsolatban azt mondta: azért nem akarnak nyugati egyetemet Magyarországra hozni, mert a Yale-en vagy a Harvardon „a woke mozgalom ideológiája” a meghatározó, de Schmidt úgy gondolja, hogy hazánktól ez a fajta szellemiség teljesen idegen, így nincs is rá szükség.

„Szerintem, ha a Yale vagy a Harvard akarna jönni, arról is lehetne tárgyalni, bár én nem szeretnék most nyugati egyetemet idehozni”

— fogalmazott. Az EU-ról is szó esett: szerinte nem azzal foglalkozik, amivel kellene, és úgy véli, az általuk hozott elítélő határozatok valójában semmit nem érnek. Szerinte

„nem az Európai Unió feladata, hogy a világ erkölcsi tanítómestere legyen”.

Valódi Hírek