Nemzetközi tanulmány: Nagyon nem stimmelnek a magyar koronavírusos halálozási mutatók

Nahát.

Az egész világon egyedülálló Magyarország helyzete koronavírus-ügyben – írja a Johns Hopkins Egyetem tanulmánya alapján a Portfolio.hu.

Eszerint Magyarország az egyetlen ország a világon, ahol

10 százalék feletti

a halálozási ráta úgy, hogy ez nem társul a világátlaghoz képest

  • sem alacsony egy főre jutó GDP-vel,
  • sem túlterhelt egészségügyi rendszerrel.

Miközben a világ országainak többségében 5 százalék alatti a halálozási arány, azaz az elhunytak száma az azonosított betegekhez képest, van néhány ország, ahol a 10 százalékot is eléri vagy meghaladja ez a mutató.

Magyarországot ebben az összehasonlításban olyan, alacsonyabb fejlettségű országok közé sorolják, ahol mind az egészségügyi, mind a járványügyi ellátás színvonala elmarad a világátlagtól.

Ilyen országok

Jemen, Libéria vagy Antigua és Barbuda.

A lap elemzése szerint ha Magyarországon kétszer ennyi beteget diagnosztizáltak volna, akkor a halálozási ráta csak 6,5 százalék lenne, ami már beleillene a világátlagba.

A valós halálozási ráta megítéléséhez fontos lenne pontosabban látni a fertőzések és a halálozások arányát, hogy a szakértők a valósághoz közelibb képet kaphassanak a járvány alakulásáról.

Az országos reprezentatív felmérés adatai azonban megerősítik, hogy kifejezetten sok beteget nem sikerült detektálni, a felmérés szerint ugyanis Magyarországon

30-80 ezer

koronavírusos beteg lehetett, ami legalább tízszeres különbség a diagnosztizáltakhoz képest.

További részletek >>erre<<.

Valódi Hírek