Bedőlt a magyar gazdaság az áprilisi adatok szerint

Rég nem látott mértékű válság van.

Teljes mértékben nem tudunk visszatérni a régi kerékvágásba. Rég nem látott mértékű válsággal szembesültünk, amely nem egyformán érinti az ágazatokat. Az áprilisi adatok letaglózóak lesznek” – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.

A helyzet nem rózsás: a Napi.hu cikke szerint nagy pofont kapott a hazai turizmus is.

Míg a kormány a belföldi turizmus élénkítésére igyekszik nagy hangsúlyt helyezni, sok balatoni önkormányzat kénytelen elhalasztani beruházásait a kormányzati elvonások és a koronavírus-járvány gazdasági hatásai miatt. A büdzséken nagy lyukat vág

a gépjárműadó elvonása,

illetve a turizmus bezuhanása, a nyári rendezvényeket pedig el lehet felejteni.

A helyi vállalkozókat nem minden önkormányzat tudja segíteni, bár több település esetében maga az állam, persze az önkormányzatok kontójára, már beavatkozott.

A gépjárműadó elvonása mellett például a vendéglátóhelyeknek a közterületen elfoglalt teraszaikért nem kell területbérleti díjat fizetniük az önkormányzatnak. Ezzel azonban újra csak a helyi önkormányzatok bevételei csökkennek.

Valódi Hírek