Maffiatempó: Orbánék 1,125 milliárd forintot vonnak el VIII. kerülettől a járványra hivatkozva

Megkezdődött a bosszú.

Pikó András, a VIII. kerület polgármestere csütörtökön a Facebookon írta meg, hogy a kormány a járvány elleni védekezésre hivatkozva összesen

1,125 milliárd forint

fejlesztési támogatást csoportosít át, vagyis von el a kerülettől.

Pikó azt írja:

„Ez a példátlan súlyú elvonás a józsefvárosi emberektől nem indokolható az ország gazdasági helyzetével – elég itt csak arra a 9 milliárd forintra utalnom, amit a kormány a veszélyhelyzet bejelentése óta sporttámogatásokra elköltött.

Az elvonás egyetlen értelmezhető indoka a Fidesz mindent felülíró politikai bosszúvágya”

Az ellenzéki polgármester felidézi, hogy Kocsis Máté, a kerület fideszes országgyűlési képviselője és korábbi polgármestere pár napja még arról beszélt, hogy mindent meg fog tenni a józsefvárosi fejlesztési pénzekért.

Ehhez képest a mostani döntés nyomán meghiúsult többek közt bölcsőde-és óvodafejlesztés, a Horváth Mihály tér fejlesztése és az önkormányzati bérlakás-fejlesztések. Pikó szerint a kormány a krízist

politikai leszámolásra használja.

Tegnap a DK-s polgármesterek számoltak be hasonló fideszes bosszúról, arról >>itt írtunk<<.

A Belügyminisztériumtól érkezett levél arról tájékoztatja a Józsefvárosi Önkormányzatot, hogy a Kormány 1 milliárd 125…

Közzétette: Pikó András polgármester – 2020. május 7., csütörtök

.

Valódi Hírek