Kijöttek a számok: Hatalmasat nőtt az államtitkárok fizetése 2020-ban

Olyan bőkezűek önmagukkal, mintha olajnagyhatalom lennénk.

A kormány honlapján közzétették az állami vezetők fizetési adatait. Ebből kiderül: az államtitkárok fizetését idén 35 százalékkal emelték.

Azok a miniszterek, akik a parlamentben is tevékenykednek, például Varga Mihály, Gulyás Gergely, Rogán Antal, vagy éppen Szijjártó Péter, az alapjuttatás emelkedésével márciustól bruttó

3 082 800 forintért dolgoznak.

Az mfor.hu elemzése szerint annak, aki csak államtitkári posztot tölt be, bruttó 1 296 300 forintról

1 750 000 forintra ugrott a fizetése.

Igaz, ez csak azokra vonatkozik, akik nem ülnek bent az Országgyűlésben is.

Nekik a képviselői alapbérük emelkedett: 997 ezer forintról 1 103 400 forintra nőtt. Emellé azonban változatlan összegű államtitkári fizetést is kapnak, vagyis a bruttó 1 296 300 forintot.

A legjobban pedig Süli János, a paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter jár. Ő alapból 5 milliós fizetést kap, de a képviselői alapilletmény emelkedése miatt már havi bruttó 6 103 400 forintot utalnak a számlájára.

Érdekes, hogy külföldön az állami vezetők sok helyen lemondtak pénzük bizonyos hányadáról a járványügyi helyzet miatt. Sőt: vannak a hazai önkormányzati vezetők is, akik ugyanígy döntöttek.

Az ellenzéki pártok parlamenti frakciói pedig az emelés összegét különféle segítő alapokba utalták, vagy a rászorulóknak ajánlották fel.

Három független képviselő egyébként nemrég be is nyújtott egy törvénymódosító javaslatot, mellyel havi 115 millió forintot spórolnának az államnak azzal, hogy mindenki csak a tavalyi fizetését kapná. Erről döntés még nem született…

Múlt decemberben egyébként az állami vezetők

új autókat is kaptak.

A 4-5 éves Skoda Octaviákat 2019-es évjáratú Skoda Kodiaq-ra, vagy a legújabb Octaviára cserélték.

Valódi Hírek