Felállva, táblákkal tiltakoztak Orbánék legújabb aljassága ellen az ellenzéki képviselőnők

Elutasították a bántalmazottak védelmét segítő egyezményt.

Közösen tiltakoztak az ellenzéki képviselőnők, miután KDNP-s politikusok kezdeményezésére a Parlament kedden politikai nyilatkozatban utasította el az Isztambuli Egyezményhez való csatlakozást.

Az Isztambuli Egyezményt az Európa Tanács kezdeményezte még 2011-ben. Célja a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzése, az áldozatok védelme.

Az Orbán-kormány 2014-ben ugyan aláírta az egyezményt, de azóta sem ratifikálták a magyar jogrendben, azaz nem iktatták törvénybe.

Az ellenzéki képviselők olyan táblákkal tiltakoztak a nyilatkozat ellen, amelyekre fideszes politikusok korábbi nőellenes mondatait írták. Az ülést vezető Latorcai János figyelmeztette is őket.

fotó: Hoppál Péter / Facebook

A szavazás után tartott sajtótájékoztatón Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője azt mondta: Orbán, Kövér és a kormánypártok háborút indítottak a nők ellen. A döntés elvette annak lehetőségét, hogy hatékonyan lehessen fellépni a nők és a gyermekek elleni erőszak ellen – jelentette ki.

A képviselő hangsúlyozta, minden magyar nőért ki akarnak állni, mert az erőszak nem ismer sem pártokat, sem származást, sem vallási hovatartozást.

Varga-Damm Andrea, a Jobbik képviselője úgy fogalmazott: a Fidesz-KDNP módszere az, hogy amikor nincs igaza, akkor bánt, megaláz, üt, és mindent elkövet annak érdekében, hogy lejárassa, megsemmisítse azokat, akiknek igazuk van.

A Fidesz-KDNP-nek az a problémája, hogy az Országgyűlésben vannak nők, mert a nők minden nap tükröt tartanak eléjük – közölte. A kormánypártok hatalomgyakorlásának ugyanis „a legfontosabb eszköze a női nem lejáratása” – mondta.

Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese kijelentette, a Fidesz hazudik, amikor azt állítja, hogy a magyar állam megvédi az erőszak minden áldozatát.

A magyar állam nem védte meg a hatgyermekes Orosz Bernadettet, ahogy nem védte meg Szilágyi István színművészt sem, akit „saját gyermeke vert”. Ízléstelen a színész halálának másnapján olyan politikai nyilatkozatot vinni az Országgyűlés elé, ami azt üzeni, hogy az áldozatok nem számítanak – bírált.

Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a fizikai erőszakot mindig megelőzi a verbális erőszak.

Közölte: az elmúlt hetekben nem csak a parlamentben tapasztalták az ellenzéki képviselőnőkkel és szavazókkal szembeni verbális erőszakot, de a kormánypárti képviselők közösségi oldalain is az látható, hogy az ő szavazóik is „egyre inkább erre az útra tévedtek”.

Hangsúlyozta, a verbális erőszak gyakran torkollik fizikai erőszakba, az ellenzék azonban nem szeretné, ha az ország egy olyan úton indulna el, ahol meg lehet verni azokat, akik mást gondolnak a politikáról, az egészségügyről vagy az oktatásról.

Vadai Ágnes kezdeményezi, hogy az ellenzéki politikusok újra nyújtsák be az Isztambuli Egyezmény ratifikálásáról szóló korábbi javaslatukat.

Szél Bernadett (független) azt kérte, hogy a KDNP inkább az egészségügyi és munkaügyi problémákkal foglalkozzon és ne azzal, hogy ellehetetleníti az egyezményt.

(MTI korrigálva)

 

Valódi Hírek