FRISS: Május 3-ig maradnak a korlátozó intézkedések, utána Orbán eldönti, mi legyen

Minél hamarabb újra akarják indítani a gazdaságot, mert kellenek az adóbevételek.

Kormányinfót tartott csütörtökön Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Szalay-Bobrovniczky Alexandra kormányszóvivő.

A veszélyhelyzet 43. napján Gulyás azzal kezdte, hogy szerinte a „kormány időben felismerte a járványveszélyt.”

Az országszerte nagy botrányt kiváltó kórházkisöprést (a kórházi ágyak 50 százalékának leürítését) azzal indokolta, hogy „a kormány a legrosszabb forgatókönyv szerint készül”, ekkorra lesz szerinte szükség a 8000 lélegeztetőgépre.

Gulyás azt mondta: Palkovics László miniszter szerdán ismerteti azokat a matematikai modelleket, amelyek alapján megbecsüli a kormány, mikor tetőzik a járvány.

Döntöttek arról is, hogy a honvédség fertőtleníti majd az idősotthonokat.

A környező országokban bekövetkezett enyhítő intézkedésekkel kapcsolatban Gulyás azt mondta:

itthon a korlátozó intézkedések május 3-ig életben maradnak.

Ezek megváltoztatásáról majd a jövő héten döntenek, ugyanis a kormány célja a gazdaság újraindítása.

Szóba került az ellenzéki vezetésű Göd is, akiktől elvették a Samsung-gyár területét. Erről Gulyás Gergely azt mondta: a kormány célja csak az volt, hogy a beruházás megvalósuljon és munkahelyeket tudjanak teremteni.

„Ebben a helyzetben ez egy gazdasági lépés, nem vettünk el pénzt Gödtől.”

– hazudta Gulyás, hozzátéve, hogy ha a gyár az önkormányzatnál maradt volna, szerinte nem biztos, hogy a gyár fejlesztése megvalósult volna.

A miniszter elmondta: március 11-e óta a regisztrált álláskeresők száma 51 ezerről nőtt. (Valójában sokkal több munkanélkülit okozott a rosszul kezelt járványhelyzet, de heteket kell várni a regisztrációra.)

„Ez is amellett szól, hogy május 4-től rátérjünk a gazdaság újraindítására.”

– tette hozzá.

(via)

 

Valódi Hírek