Itt a halálos ítélet: A DK teljes állami támogatását el akarja venni a számvevőszék (+videó)

Mert nem tudnak bemutatni olyan papírokat, amelyek megsemmisültek a másfél évvel ezelőtti irodatűzben.

Mint ismert, a kormány a járvány elleni védekezésre hivatkozva már elvette minden ellenzéki párt állami támogatásának felét.

Azóta kiderült, hogy a hatalom a DK-t duplán bünteti, ugyanis a legnagyobb ellenzéki párt levelet kapott az Állami Számvevőszéktől, amelyben a Domokos László által vezetett ÁSZ azzal fenyegette meg a DK-t, hogy elveszi a párt TELJES állami támogatását.

Ezt Sebián-Petrovszki László, a DK pártigazgatója közölte szombati sajtótájékoztatóján.

A régóta nem független állami szerv eljárása azt is egyértelművé tette, hogy mindezt pártpolitikai alapon tenné. Az ÁSZ ugyanis arra hivatkozik, hogy a DK nem tudott olyan számlákat bemutatni, amelyek

elégtek

a DK központi irodáját megsemmisítő 2018 végi tűzben.

Ugyanakkor ezeknek a számláknak a másolatai jórészt már ott vannak az ÁSZ-nál, tehát olyan papírokat követelnek tőlünk, amelyek náluk már megvannak – mondta Sebián-Petrovszki.

A Demokratikus Koalíció szerint felháborító, hogy a Fidesz által megszállt Pártállami Számvevőszék a járvány leple alatt meg akarja szüntetni a DK, egyben a legnagyobb ellenzéki párt teljes állami támogatását.

„Szeretnénk előre szólni: ha a hatalom azt gondolja, hogy ezek után nem fogjuk megkérdezni, hogy miért nincs maszk, miért nincs teszt, miért nincs érdemi válságkezelés, akkor nagyon téved, mert mi tenni fogjuk a dolgunkat ezután is.

Megbüntetni meg lehet minket, de elhallgattatni soha”

– üzente a DK politikusa.

Érdemes megnézni a videót:

A fideszes Számvevőszék elveszi a teljes állami támogatásunkat!

A fideszes Számvevőszék elveszi a teljes állami támogatásunkat!Előre szólunk: megbüntetni meg lehet minket, de elhallgattatni nem!Kövesd élőben, és oszd meg Sebián-Petrovszki László pártigazgató és országgyűlési képviselő online sajtótájékoztatóját! 🇭🇺🇪🇺

Közzétette: Demokratikus Koalíció – 2020. április 18., szombat

.

 

Valódi Hírek