A HVG egy külön cikkben korholja Gyurcsányt, mert az csúnya szavakat mondott Orbánra

A lap szerint nem helyes „kicsinyes gazembernek” nevezni a miniszterelnök urat.

Beszámoltunk róla, hogy a napokban egy 20 pontból álló, átfogó gazdasági és szociális javaslatcsomagot jelentett be a Demokratikus Koalíció.

A 3000 milliárd forintos átcsoportosítást tartalmazó csomagot a DK nemzetközi példák alapján, valamint gazdasági szakemberekkel és szakszervezetekkel való több napos konzultáció után állította össze.

Gyurcsány Ferenc a javaslatok bemutatása mellett bírálta a Fidesz-kormányt, amiért az egy megkésett és európai összehasonlításban rendkívül szerény méretű csomaggal próbálja kezelni a koronajárvány gazdasági hatásait.

(Gyurcsány bejelentését megnézheted, illetve a DK 20 pontját részletesen elolvashatod >>ITT<<.)

Az elvileg gazdasági témákkal foglalkozó HVG online kiadása azonban mégsem a DK szakmai javaslatainak kritikájára vállalkozott, hanem egy Tamás Gáspár Miklós nevű, cikkcakkos múltú filozófus írását közölte, amelyben a szerző azon sopánkodik hosszan, hogy a DK elnöke csúnya szavakkal illette a miniszterelnököt.

.

A HVG olvasói nem igazán lelkesedtek érte, hogy az ellenzéki oldalra sorolt lap ilyenkor is az ellenzék korholásával foglalkozik.

Íme néhány jellemző komment a poszt alól:

Az összes kommentet >>itt találod<<.

(A címlapképen a HVG vélemény rovatának jelenlegi vezetője, Deutsch Tamás korábbi kampányfőnöke, Hont András látható.)

Valódi Hírek