Fordulat: Mégis bezárják az iskolákat hétfőtől

A kormány meghallgatta az ellenzék érveit.

Hétpárti egyeztetésen vett részt Gulyás Gergely az ellenzékkel közösen péntek délután, ahol minden ellenzéki párt az iskolák bezárását kérte.

Sőt, Kocsis Máté legfrissebb posztja szerint ma délután már a Fidesz is ezt képviselte:

Valamennyi parlamenti frakció azt javasolja a kormánynak, hogy hétfőtől rendeljen el szünetet az oktatási intézményekben.

Közzétette: Kocsis Máté – 2020. március 13., péntek

.

Gulyás Gergely elmondta: a kérést továbbították a kormánynak, ahol 24 órán belül döntés születhet erről.

Amennyiben a bezárás mellett határoznak, az akár hétfőtől is érvényes lehet. Egyházi és állami iskolákról egyaránt szó van.

Gulyás Gergely szerint Magyarországon az egyik legalacsonyabb a megbetegedések száma, azonban nagyon sokan nem érzik biztonságban a gyermekeiket.

Korábban nem volt egyetértés arról, hogy egy ilyen esetben mi lenne a tanárok fizetésével, Gulyás Gergely most azt mondta, hogy távolléti díj járna nekik, ami megegyezne a fizetésükkel.

Hozzátette, hogy a tanítás felfüggesztésével nagyon nehéz helyzetbe kerülnek, hiszen még majdnem egyharmada hátra van a tanévnek, de meg kell próbálni gondoskodni arról, hogy az érettségiket le lehessen tenni.

Azt mondta, ha a kormány meghozza a döntést, nem lehet tudni, hogy mikor lehet majd újra kinyitni az iskolákat.

A miniszter úgy számolt, hogy az egészségügyi válsághelyzet nem néhány hétig fog tartani, hanem néhány hónapig. Mindenesetre április 8 és 15-e között amúgy is tanítási szünet lenne.

A Fidesz gyorsan módosított az álláspontján: csütörtökön még megtiltották, hogy az iskolaigazgatók rendkívüli szünetet rendeljenek el. Sőt, Orbán Viktor még ma reggel is arról beszélt a rádióban, hogy ha bezárják az iskolákat, akkor a tanárokat fizetés nélküli szabadságra kellene küldeni, és véget érne a tanév.

 

Valódi Hírek