Dobrev Klára: A koronavírus az időseket veszélyezteti a legjobban, idősvédelmi javaslatcsomagot nyújt be a DK (+videó)

Sürgős intézkedésekre van szükség.

„A DK felelős ellenzéki pártként az elmúlt hetekhez hasonlóan továbbra is konkrét intézkedésekre tett javaslatokkal fogja segíteni a koronavírus elleni védekezést” – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Dobrev Klára, az Európai Parlament alelnöke.

A politikus elmondta: eddig 29 javaslatot tettek, ezekből féltucatot azóta a kormány végre is hajtott.

„A mai javaslataink kifejezetten az idősek védelmét célozzák. Az idősek a legveszélyeztetettebbek a járványban, kiemelt figyelmet kell fordítanunk a nyugdíjasok, idősek védelmére. A DK idősvédelmi javaslatcsomagja három konkrét intézkedésből áll.”

– jelentette ki Dobrev, majd ismertette a pontokat.

1. A DK azt javasolja, hogy a kormány biztosítson forrásokat az önkormányzatoknak arra, hogy megszervezzék az időseknek történő bevásárlást!

Minden idős és beteg embert meg kell óvnunk attól, hogy boltba és gyógyszertárba kelljen mennie a következő hetekben. Mivel az élelmiszer-házhozszállítást végző cégek rendkívül leterheltek a tegnapi bejelentés óta, az időseknek jelenleg nincs más választásuk, csak hogy lemennek a boltba, gyógyszertárba. Ez jelentős és kiküszöbölhető kockázat. A DK szerint állami forrásokat kell adni az önkormányzatoknak, hogy megszervezzék az idősek helyett történő bevásárlást, legyen szó élelmiszerről vagy gyógyszerről.

2. A DK azt javasolja, hogy a kormány kötelezze a munkáltatókat a kisgyermekes szülők munkaidejének csökkentésére a járvány alatt!

Ez alatt azt értjük, hogy akinek bölcsődés, óvodás, általános iskolás gyermeke van, az mehessen be később dolgozni és jöhessen el előbb a munkából, hogy ő tudja hozni-vinni a gyereket a bölcsődébe, óvodába, iskolába. Tudjuk, hogy a hosszú munkaidő miatt ma sokszor a nagymamák, nagypapák hozzák-viszik a gyerekeket, ez azonban most veszélyes lehet rájuk. Lehetővé kell tenni, hogy ezt a feladatot a járvány alatt a szülők lássák el. Ha emiatt bármely kisgyermekes szülőnek munkabére esne ki, akkor azt pótolni kell a járvány idejére létesített állami alapból!

3. A DK azt javasolja, hogy a kormány halassza el a sárgacsekkes közüzemi számlák befizetésének határidejét addig, amíg a veszélyhelyzet tart!

Tudjuk, hogy sok idős embernek nincs lehetősége a rezsit utalással kifizetni, de őket sem szabad arra kényszeríteni, hogy ezekben a hetekben sorba álljanak a postán. A kormánynak el kell halasztania a sárgacsekkes közüzemi számlák befizetésének határidejét a veszélyhelyzet idejére!

“A DK szerint az emberek élete nem játék, a legveszélyeztetettebb csoportként pedig kiemelt figyelmet kell fordítanunk az idősek védelmére. A kormánynak meg kell oldania, hogy az időseknek ne kelljen boltba, gyógyszertárba, postára, bölcsődébe, óvodába, iskolába menniük a járvány alatt.”

– hangsúlyozta Dobrev Klára.

Védjük meg az időseket a járvány idején!

Védjük meg az időseket a járvány idején!Az idősek a legveszélyeztetettebbek a koronavírus miatt, ezért idősvédelmi javaslatcsomagot nyújtunk be! Az emberek élete nem játék! Oszd meg Dobrev Klára sajtótájékoztatóját!🇭🇺🇪🇺

Közzétette: Demokratikus Koalíció – 2020. március 12., csütörtök

.

(via)

Valódi Hírek