A koronavírus legújabb magyar fertőzöttje nem járt külföldön és nem találkozott más ismert fertőzöttel sem

Ez rossz hír.

Immár olyan fertőzöttje is van a koronavírus-járványnak Magyarországon, aki sem külföldön nem járt, sem más ismert fertőzöttel nem volt kapcsolatban – derült ki a csütörtöki koronainfón.

Szlávik János, a Szent László Kórház főorvosának tájékoztatása szerint a nő március 7-én, öt napja hajnali háromkor jelentkezett a Szent László Kórház koronacentrumában.

Mivel nem járt külföldön, és nem találkozott koronavírussal igazoltan fertőzött beteggel, Szlávik kollégái a területileg illetékes Szent János Kórházba irányították, ahol tüdőgyulladással diagnosztizálták.

A vírustesztet végül csak március 11-én, szerdán végezték el nála, ez bizonyult mára pozitívnak.

Ezután a beteget átszállították a koronavírusos betegek elkülönítésére és kezelésére kijelölt Dél-pesti Centrumkórházba.

Az nem derült ki a sajtótájékoztatón, hogy a Szent János Kórházban, ahová a beteget öt napja irányították, és ahol már tüdőgyulladása volt, az őt ellátó orvosok és nővérek viseltek-e védőfelszerelést.

Szlávik főorvos 15:40-kor még azelőtt távozott a sajtótájékoztatóról, hogy bárki bármit kérdezhetett volna tőle.

Ez azért kellemetlen, mert az általa elmondottak alapján – egy olyan ember fertőződött meg, aki sem járvány sújtotta országban nem járt, sem ismert fertőzöttel nem találkozott – már az is következhet, hogy a járvány új szakaszába lépett, és már a közösségben is terjed – hívja fel a figyelmet a 444.hu.

Müller Cecília tisztifőorvos az RTL Klub újságírójának ezzel kapcsolatos kérdésre csak azt tudta válaszolni, hogy „még most is folyik a kontaktkutatás”.

Az újságíró ismételt kérdésére, hogy tudnak-e bármit arról, hogy hogyan kaphatta el a fertőzést, ha sem járvány sújtotta területen nem járt, és ismert fertőzöttel sem találkozott, Müller azt felelte, hogy az elsődleges információk szerint kollégái jártak Ausztriában, de ezt az értesülést még ellenőrizni kell.

Ez annyiban kedvezőbb forgatókönyv volna, hogy akkor ebben az esetben is a járvány sújtotta területről behurcolt fertőzésnek minősülne az eset, és nem közösségi terjedésnek.

Müller arra nem válaszolt, hogy a beteget öt napon át a Szent János kórházban tüdőgyulladással ápoló orvosokat és nővéreket elkülönítették-e.

(444.hu nyomán)

Valódi Hírek