Hatalmas nőnapi koncerttel hívják fel a figyelmet a nők jogaira ma délután a Hősök terén

Hogy ne a bonbonról szóljon a mai nap, hanem valami sokkal fontosabbról.

Ma, azaz vasárnap délután nagyszabású nőnapi koncert szervez a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene nevű emberjogi csoport Legyen nőnap! címmel a budapesti Hősök terén.

A szervezők célja, hogy ajándékozgatás helyett arról szólna a nőnap, amiről eredetileg is szólnia kellene: a nők jogairól.

„Ezúttal arról a jogukról, hogy ne haljon meg hetente legalább az egyikük a kapcsolati erőszak áldozataként, hogy ne legyen köztünk kétszázezer bántalmazott, hogy ne minden ötödikünk tapasztalja meg a kapcsolati erőszakot élete során.”

Az esemény szervezői emellett kiállnak az Isztambuli Egyezmény ratifikálása mellett, illetve azt kérik, hogy a bonbon- és virágosztás mellett a férfiak nem csak ezen a napon, hanem egyébként is álljanak ki a nők mellett és támogassák őket.

A résztvevőket arra biztatják: ha már virágoshoz mennek aznap, hozzanak magukkal egy sárga rózsát, amely a kapcsolati erőszak elleni küzdelem nemzetközi jelképének számít.

A rendezvény ma délután fél ötkor kezdődik a Hősök terén.

Az esemény fővédnöke Karácsony Gergely, a fellépők pedig

Barkóczi Noémi
Kollár Klemencz László
Kiss Diána Magdolna
Likó Marcell (Vad Fruttik)
Menyhárt Jenő
Farkasházi Réka
Lakatos Márk
Závada Péter
Arany Timi
Kárász Eszter
Király Linda
Létay Dóra
Oláh Ibolya
Stephanie Schlesser
Szalay Kriszta
Halász Judit
Lakatos Mónika
Szeder
Balla Eszter
Feyér Zita
Szabó Balázs
Ian O’Sullivan
Bored Groupies

A rendezvény Facebook-oldalát >>ITT TALÁLOD<<.

Valódi Hírek