A Pesti Srácok ráuszította a trolljait, százával kapja a gyalázkodó leveleket az ellenzéki énekesnő

Orbán minyonjai gusztustan módon próbálnak levadászni egy ellenzéki érzelmű művészt.

Bálint Natália egy keszthelyi születésű operaénekes, közgazdász, aki közéleti kérdésekben is rendszeresen megnyilvánul népszerű, 22 ezres Facebook-oldalán.

Bálint Natália

Történt, hogy Keszthelyen vasárnap időközi képviselő-választás volt, amelyet 72 szavazatnyi többlettel a Fidesz jelöltje, Sáringer-Kenyeres Marcell nyert meg az ellenzéki Molnár Tiborral szemben.

Az eredmények miatt – érthető módon – csalódottságának adott hangot Bálint Natália is, hiszen lokálpatriótaként régóta a keszthelyi ellenzéki összefogás egyik katalizátora volt.

„Keszthelyen újfent győzött a manipuláció, az aljasság, a hazugság, a közöny és az ostobaság.”

írta ki a választás estéjén Bálint Natália, aki szerint a keszthelyiek „lehettek volna tökös társaság”, ehelyett az otthonmaradásukkal vagy a gépezet tagjára leadott szavazatukkal „szembeköpték a Festeticsek hagyatékát”.

„Nem érdemlitek meg a Balatont, el is veszik tőletek Garancsiék, Mészárosék, Tiborczék (=Orbánék).”

– fakadt ki az énekesnő a választási eredmények láttán.

Ebben látta meg élete nagy lehetőségét a sajtópereket zsinórban vesztő fideszes uszítóblog, a Pesti Srácok szerzője, bizonyos Füssy Angéla.

Füssy Angéla, a Pesti Srácok propagandistája (balra) és Bálint Natália operaénekes, közgazdász, keszthelyi lokálpatrióta (jobbra)

A – minden tekintetben – joggal féltékeny Füssy Angéla egy komplett karaktergyilkos pamfletet írt össze Bálint Natália ellen, amelyben tudatosan eltorzítva az énekesnő mondandóját és szándékait, lényegében kilövési parancsot adott a keszthelyi művész ellen.

A Pesti Srácok lázító cikke után a portál vérszomjas kommentelői szabályosan megrohamozták Bálint Natália oldalát.

Íme egy válogatás, milyen üzeneteket bírtak írni a fideszesek egy fiatal nőnek, a keresztény-konzervatív értékrend nagyobb dicsőségére:

.

A szélsőfideszes polgári kultúra tombolásán túl a legszebb talán az, hogy a kommentelők egy része szerint Bálint Natália „énekelni sem tud”.

Nekik küldjük szeretettel ezt a videót, meg egy flakon fültisztító folyadékot:

.

Valódi Hírek