Három érsebész kellene, de egy sincs: Leállt az érsebészet a Péterfy kórházban

Stadionországból jelentjük, sokadik rész.

Februártól sem akut, sem krónikus érbetegeket nem lát el a Péterfy Sándor utcai Kórház – értesült a MedicalOnline orvosi szakportál.

Alig néhány hónap telt el azóta, hogy tavaly novemberben a Péterfy Sándor utcai Kórház is visszaállt az érsebészeti ügyeleti rendszerbe, mára viszont kiderült: egyetlen érsebész szakorvossal és a mellette dolgozó rezidenssel nem tudják vállalni a feladatot.

Február 1-jétől a többi, budapesti érbeteg-ellátást nyújtó intézménynek így havonta négy ügyelettel kell majd többet ellátnia – írja a lap.

„A budapesti érsebészeti ellátás kritikus helyzete a krónikus, és folyamatosan tovább romló munkaerőhiányból ered, országszerte kevés a az akut érbeteg ellátáshoz kellő gyakorlattal rendelkező érsebész”

– mondta a lapnak Szeberin Zoltán, a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság (MAÉT) elnöke.

Hozzátette: a szakma előre jelezte, hogy a szakemberhiány miatt nem lehet majd a minimumfeltételeknek megfelelő létszámban betölteni az üres álláshelyeket a Péterfyben.

A vonatkozó rendelet egyébként mind II., mind pedig III. progresszivitási szinten 3 fő érsebész alkalmazását írja elő, amelynek maradéktalan betartását – vagy a személyi, vagy a tárgyi hiányosságok miatt – több intézményben sem tudják teljesíteni.

A lap emlékeztet rá, hogy a fővárosi érsebészeti ellátásban tavaly márciusban mutatkoztak először problémák, amikor a Péterfy lemondta az akut érsebészeti ellátást, júniusban érsebész szakorvosának halála miatt kényszerült ugyanerre a kórház, aki havi 30 napon vállalta egyedül az ügyeletet.

Később a helyzet rendeződni látszott, azonban szeptemberben a Péterfy „hosszabbítást” kért, így végül november elejéig a Semmelweis Egyetem Városmajori Klinikája, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI), a Szent Imre Kórház, a Bajcsy Zsilinszky Kórház és a Honvédkórház vette át a készenléti ügyeletet.

(Medical Online)

Valódi Hírek