213-ra ugrott a halottak száma, már Angliában is megjelent a koronavírus

Terjed a járvány.

Péntek virradóra 213-ra nőtt a tüdőgyulladást okozó új koronavírus áldozatainak száma és 9692-re a fertőzötteké Kínában – közölte a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság legfrissebb összesítésében.

A járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományban csütörtökön 42-vel 204-re nőtt a vírusos megbetegedésben elhunytak száma.

A járvány kitörése óta ez volt az egy nap alatt regisztrált legtöbb haláleset.

Kínán kívül a járványnak nem volt halálos áldozata, de húsznál több országban már száznál is több beteget tartanak nyilván.

A legfrissebb hír, hogy Angliában egy család két tagjának is pozitív lett a koronavírus-tesztje – jelentette be pénteken Chris Whitty országos tisztifőorvos.

Ez az első két koronavírusos eset nem csak Angliában, de az egész Egyesült Királyságban is.

A páciensek speciális kezelésben részesülnek, az egészségügyi szakemberek pedig olyan protokoll szerint járnak el, amely megakadályozza a fertőzés továbbterjedését.

Chris Whitty elmondta, felkészültek a fertőzés kezelésére, és próbálják mihamarabb felvenni azokkal a kapcsolatot, akikkel a betegek érintkeztek az utóbbi időszakban.

Az AP hírügynökség úgy tudja, hogy a két fertőzöttet Newcastle egyik kórházában ápolják. Mint írják, szerdán este egy apartmanhotelt lezártak York városközpontjában, amikor egy kínai állampolgárt kórházba kellett szállítani onnan betegség miatt. Később a családtagjait is utána vitték kivizsgálásra.

Pénteken reggel egyébként 83 brit állampolgár hagyta el a koronavírus gócpontjának számító Vuhan városát a kormány által értük küldött repülőgépen.

Európában mostanáig Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Finnországban erősítették meg a vírus jelenlétét, amely Kínában már több mint kétszáz halálos áldozatot követelt.

A témával kapcsolatos összes cikkünket >>ITT TALÁLOD<<.

(MTI / Index / 24.hu)

Valódi Hírek