A pedagógusok megdöbbentek Gulyás Gergely bejelentésétől

Tiltakoznak az újabb agyrém ellen.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elfogadhatatlannak tartja, hogy mégsem lesz új Nemzeti Alaptanterv.

A PDSZ országos választmánya nevében Szűcs Tamás elnök pénteken az MTI-vel azt közölte: megdöbbenve értesültek a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely bejelentéséről.

Kiemelték, hogy a jelenlegi, 2012 óta hatályos, korszerűtlen alaptanterv mielőbb kivezetéséről szakmai konszenzus volt és van, a viták inkább a változtatás mértékéről szóltak.

„Ilyen körülmények között valószínűsítjük, hogy a készülő, sőt talán már elkészült kerettantervek ismételten a hatályos és már születésekor is túlhaladott dokumentumhoz fognak igazodni, ami további évekre fogja jegelni a közoktatás tartalmi, szakmai megújhodását. Mindezt a PDSZ elfogadhatatlannak tartja”

– fogalmaznak a közleményben.

A döntés bejelentésének módja ellen is tiltakoznak, azt írták:

„döbbenetesnek tartjuk, hogy egy ilyen horderejű kérdésről a sajtón keresztül, különösebb indoklás nélkül értesüljön a szakma”.

Mindezek alapján lemondásra szólítják fel az emberi erőforrások miniszterét, államtitkárát és a közoktatásért felelős államtitkárt, továbbá önálló oktatási minisztérium visszaállítását sürgetik.

A szakszervezet szerint ugyanis a jelenlegi struktúra alkalmatlan az oktatás irányítására, az oktatásirányítást a káosz jellemzi.

A Nemzeti Alaptanterv ügye mellett problémaként említették egyebek mellett a kifizetetlen tanári túlórákat, a pedagógushiányból eredő túlmunkát, az oktatási szektor béreinek kezelését és a szakképzési átalakítást.

(MTI)

Valódi Hírek