Betelt a pohár, Kálmán Olga beperli a róla hazudozó fideszes médiát

Nem tűri szó nélkül a hamis tényállításokat.

A munkaszerződésével kapcsolatban megjelent hazug állítások miatt a mai nappal megtette a jogi lépéseket – közölte hétfőn a Facebookján Kálmán Olga.

A kulturális főpolgármester-helyettes főtanácsadójaként dolgozó Kálmán Olgáról ma egyebek mellett azt állította a fideszes sajtó, hogy

„megbízása öt évre szól, de ha korábban távozni kényszerül, akkor is garantáltan megkapja a 2024-ig járó fizetségét, azaz a hatvanmillió forintot.”

Mindebből természetesen egy szó sem igaz.

Kálmán Olga a „tisztelt hazugsággyárat” megszólítva azt írja:

„Nem tudom, hogy mi a rosszabb: ha fogalmatok sincs arról, hogy mit jelent egy határozott idejű szerződés, vagy ha tudjátok, és úgy írtok valótlanságokat.

Jó, igaz, a munkaszerződés fogalmával a munkavállalók szoktak tisztában lenni, az alattvalók nem biztos…”

Hozzáteszi:

„Ja, és csak szólok, hogy a főpolgármester-helyettes közvetlen munkatársaként -mert a tanácsadó beosztás egyébként ezt jelenti- számtalan múltbéli szerződésbe volt már lehetőségem beletekinteni.

És borzasztóan sajnálom, de emiatt sem fogtok megszeretni.

Kálmán Olga teljes posztját itt találod:

T. Hazugsággyár!A munkaszerződésemmel kapcsolatban megjelent hazug állítások miatt a mai nappal megtettem a jogi…

Közzétette: Kálmán Olga Hivatalos oldala – 2019. december 16., hétfő

.

 

Valódi Hírek