Czeglédy Csaba újabb pert nyert Dr. László Imrének, ezúttal a Ripost nevű szennylap ellen

Hazudnak rendületlenül.

Dr. László Imre újbudai polgármester most a Ripost ellen nyert pert Czeglédy Csaba segítségével – adta hírül szombati közleményében a Demokratikus Koalíció.

Ez már a második pergyőzelem azóta, hogy két DK-s vezetésű önkormányzat a baloldali sikerügyvédet kérte fel a jogi képviseletének ellátására.

Mint a DK mai közleménye írja,

“a Fidesz propagandistái az önkormányzati választási kampányban minden idők egyik legaljasabb lejáratását indították Dr. László Imre, az ellenzék közös újbudai polgármestere ellen, azt hazudva, hogy egy korábbi kolléganőjével erőszakoskodott.

Az ügyben rágalmazás vétsége miatt nyomozás indult a TV2 Tények és az Origo.hu propagandistái ellen, a Pesti Srácok pedig a Fővárosi Törvényszéken veszített pert az ügyben.

A hivatalosan is lebukott hazudozókhoz most a Ripost is csatlakozott: Czeglédy Csaba, László Imre polgármester jogi képviselője ugyanis újabb pert nyert az ügyben a Ripost ellen.

A Demokratikus Koalíció üdvözli a bíróság döntését.

Büszkék vagyunk arra, hogy egy olyan feddhetetlen polgármestert tudhatunk magunk között, akit a Fidesz ilyen kétségbeesetten próbál lejáratni, és büszkék vagyunk arra, hogy szinte minden héten be tudjuk bizonyítani az Orbán-rendszer valamely propagandistájáról, hogy hivatásos hazudozó.

Czeglédy Csaba jogi segítségével ezt fogjuk tenni a jövőben is.”

– áll az ellenzéki párt közleményében.