Felálltak Varju László mellé az ellenzéki képviselők a pulpitusra, amikor a Fidesz felfüggesztette a mentelmi jogát (+videó)

Szolidaritásból.

Beszámoltunk róla, hogy a fideszes ügyészség koncepciós pert indított Varju László ellen: Polt Péterék szerint ugyanis a DK-s képviselő súlyos testi sértést követett el az MTVA biztonsági őrei ellen, ami miatt Varju ellen büntetőeljárást akar indítani az ügyészség.

Polt ezért kikérte Varju László mentelmi jogát a Parlamenttől, hétfőn pedig a mentelmi bizottság fideszes többsége ki is adta azt.

Hargitai János, a mentelmi bizottság elnöke felszólalásában elismételte az MTVA és az ügyészség koncepciós vádjait Varju ellen, majd közölte, hogy 4:2 arányban a bizottság javasolja a DK-s képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

Ezután az utolsó szó jogán Varju László szólalt meg, aki mellé szolidaritásból az ellenzéki pártok képviselői is felálltak az emelvényre.

A DK-s képviselő hangsúlyozta: nyilvánvaló, hogy semmilyen bűncselekményt nem követett el az MTVA épületében, a Fidesz pedig politikai bunkósbotként használja ellene az ügyészséget, egy koncepciós eljárásban.

Az Országgyűlés végül 138 igen, 47 nem szavazattal felfüggesztette Varju mentelmi jogát.

Videó:

A fideszes ügyézség koncepciós pert indított Varju László ellen.Most a mentelmi jogát akarja felfüggeszteni a Parlament. Kövesd élőben és oszd meg!🇭🇺🇪🇺

Közzétette: Demokratikus Koalíció – 2019. november 4., hétfő

.

Valódi Hírek