Sosincs vége: 15 milliós luxusautóban fotózták Borkai Zsolt 21 éves fiát

Ormótlanul rázza a rongyot a korrupt győri polgármester családja.

„A képen Borkai Ádám látható, a győri polgármester fia – tudják, aki egymilliót kap havonta a semmiért, de van még egy „sportvezetői” állása is, közel ugyanannyiért. 2016 nyarán készült, vagyis akkor 21 éves lehetett.”

– írja hétfői posztjában Hadházy Ákos független parlamenti képviselő, majd azzal folytatja, hogy

„az autó egy Audi TT Roadster, aminek a listaára ma 15 millió forinttól indul (határ az extráktól függően a csillagos ég).”

Borkai Ádám és az Audi TT (fotó: Hadházy Ákos / Facebook)

Mivel a rendszám nem látszik, így lehetetlen ellenőrizni, hogy valóban Borkaié volt-e az autó, de Hadházy győri forrásai szerint a fiú egy időben ezzel járt, majd hamarosan lecserélte.

“A hozzá hasonló aranyifjak és NER-lovagok egyébként nem szoktak autót venni, inkább bérelik/lízingelik. Nincs a nevén, nem kell foglalkozni az amortizációval, és ha van pénz, lehet félévente cserélgetni a verdát.”

– emlékeztet Hadházy.

Az ellenzéki politikus tegnap Borkai Zsolt lányáról, Borkai Petráról írta meg, hogy egy 2,5 szobás lakóparki lakás került a nevére, erről bővebben itt:

Hadházy Ákos: Borkai Zsolt lányának is leesett egy 2,5 szobás lakóparki lakás (+fotók)

.

Valódi Hírek