Elképesztően aljas módon „számolt be” a köztévé a DK-s képviselők mai látogatásáról (+videó)

Mutatjuk.

Megírtuk, hogy a Demokratikus Koalíció négy parlamenti képviselője kereste fel szombaton az MTVA Kunigunda utcai székházát, miután a bíróság pénteki ítéletében kimondta:

tavaly decemberben jogszerűtlenül dobatták ki verőembereikkel az ellenzéki politikusokat az adófizetői pénzből működő intézményből.

Ma délelőtt Gréczy Zsolt, Vadai Ágnes, Varju László és Oláh Lajos, élve a képviselői státuszuk adta jogaikkal, bementek az MTVA székházába, ahol átadták és a köztévé kamerájának fel is olvasták a közleményüket.

11:40-kor jöttek ki az épületből, közölve: a nyilatkozat eljuttatása sikeresen megtörtént, és ezúttal ígéretet kaptak rá, hogy le is adják azt a hírműsorban.

A 12:00 órás híradóban azonban egy elképesztő anyag jelent meg minderről.

A „Folytatódott az ellenzéki cirkusz az MTVA épületében” címet viselő riportban először hosszan mutatták a tavaly decemberi eseményeket, majd a közmédia jogásza „elmagyarázta”, hogy miért nem volt igaza a bírónak (!) a tegnapi ítéletében.

Ezután eljutottak a mai eseményekig, épp az a rész jött volna, amikor Vadai beolvassa a kamerába a közleményüket, de csak annyit mutattak, hogy Vadai többször megkérdezi, veszik-e, a hang is megy, de

a közleményből már egyetlen mondatot sem játszottak be.

Mutatjuk az egészen bicskanyitogató „riportot”, amely egyébként a „híradó” sorrendben legutolsó anyaga volt:

.

Az ellenzéki képviselők hétfőn újra a köztévébe mennek, hogy követeljék a választás előtti, széleskörű és kiegyensúlyozott tájékoztatást.

Valódi Hírek