Friss: A DK képviselői bejutottak az MTVA székházába, hogy beolvassák a nyilatkozatukat (+videó)

A tegnapi bírósági ítélet szerint immár hivatalosan joguk van hozzá.

Tegnapi ígéretükhöz híven szombaton délelőtt a Demokratikus Koalíció négy parlamenti képviselője megjelent az MTVA Kunigunda utcai székházában, hogy beolvastassák a közleményüket a közpénz-milliárdokból fenntartott, elvileg az állampolgárok elfogulatlan tájékoztatását szolgáló televízióban.

Közleményük tartalmát előzetesen ismertették az épület előtt: ez lényegében egy bűnlajstrom volt a közmédia elmúlt évekbeli működéséről.

Ezek után Gréczy Zsolt, Vadai Ágnes, Varju László és Oláh Lajos, élve a képviselői státuszuk adta jogaikkal, bementek az MTVA székházába, ahol átadták és a köztévé kamerájának fel is olvasták a közleményüket.

11:40-kor jöttek ki az épületből, közölve: a nyilatkozat eljuttatása sikeresen megtörtént, és ezúttal ígéretet kaptak rá, hogy le is adják azt a hírműsorban.

Azonban a képviselők nem állnak meg itt: az ellenzék hétfő reggel kilenc órára újra a köztévébe megy, hogy követeljék a választás előtti, széleskörű és kiegyensúlyozott tájékoztatást.

Videó:

A DK képviselői kijönnek az MTVA-ból. Élőben a Mércén!

Közzétette: Mérce – 2019. szeptember 28., szombat

.

Mint arról beszámoltunk: pénteken a bíróság kulcsfontosságú ítéletet hozott, amelyben kimondta: tavaly decemberben jogszerűen tartózkodtak az ellenzéki képviselők a közmédia székházában, vagyis törvénytelen volt verőemberekkel kidobni őket az épületből.

FRISSÍTÉS: Így jelent meg mindez a „közmédia” „híradójában”:

Elképesztően aljas módon “számolt be” a köztévé a DK-s képviselők mai látogatásáról (+videó)

.

Valódi Hírek