Dobrev Klára személyesen garantálja, hogy az ellenzéki önkormányzatok közvetlenül az Uniónál tudnak majd pályázni fejlesztési pénzekre (+videó)

Komoly bejelentést tett az Európai Parlament alelnöke.

A legnagyobb magyar ellenzéki párt brüsszeli listavezetője, az Európai Parlament alelnöke tartott sajtótájékoztatót hétfő délelőtt.

Dobrev Klára elsőként bemutatta a a DK kerületi polgármester-jelöltjeit: Niedermüller Pétert (VII. kerület), László Imrét (XI. kerület), Élő Norbertet (XII. kerület), Németh Angélát (XV. kerület), Nemes Gábort (XVI. kerület) és Gy. Németh Erzsébetet (XVII. kerület).

Dobrev felidézte, hogy a Fidesz az önkormányzati kampányában is ijesztegti a választókat, ezúttal azzal, hogy „ha nem a Fideszre szavaznak, akkor majd nem jut pénz a városoknak”.

A DK politikusa leszögezte: ez a fenyegetés a velejéig hamis, hazug, amit a fideszes kétségbeesés szült. Emlékeztetett rá, hogy a napokban kiadott OLAF-jelentés a magyar közbeszerzések 80 százalékánál talált bűncselekményre utaló jeleket.

Tehát az Unió minden döntéshozója tudja már, hogy az EU legkorruptabb kormánya az Orbán-kormány, ezért a jövőben minden eurócentet meg fognak gondolni, amit erre a kormányra bíznak.

Dobrev Klára beszámolt róla: az Unió döntéshozóival tárgyalva pontosan tudja, hogy kialakulóban van egy olyan pályázati rendszer, amelynek lényege, hogy a források jelentős részére közvetlenül az önkormányzatok pályázhatnak majd az Uniónál, megkerülve a kormányt.

Hangsúlyozta: nem lehet tovább tűrni, hogy azokból a pénzekből, amelyeket az Unió arra adott, hogy a magyar embereknek jobb legyen, pár év alatt a Mészárosok, Tiborczok, Garancsik az ország leggazdagabb emberei lettek.

Dobrev Klára kijelentette: személyesen garantálja, hogy az elkövetkező időszakban nagyon komoly előrelépéseket fognak tenni annak érdekében, hogy 2020-tól közvetlenül az Európai Unióhoz pályázhassanak fejlesztési pénzekért a demokratikus ellenzéki önkormányzatok.

A teljes videót itt tudod megnézni:

Dobrev Klára sajtótájékoztatója

Dobrev Klára személyesen garantálja, hogy az ellenzéki vezetésű önkormányzatok közvetlenül az EU-nál tudnak majd pályázni a fejlesztési pénzekre.Oszd meg és kövesd élőben Dobrev Klára és a DK budapesti polgármesterjelöltjeinek a sajtótájékoztatóját! Október 13-án pedig vegyük vissza városainkat és falvainkat a Fidesztől! 🇪🇺🇭🇺

Közzétette: Demokratikus Koalíció – 2019. szeptember 9., hétfő

.

 

Valódi Hírek