Kizárták a Fideszből a szombathelyi alpolgármestert, aki kipakolt a párt mocskos módszereiről

Ez gyors volt!

Mi is beszámoltunk róla, hogy Koczka Tibor, Szombathely kegyvesztetté vált fideszes alpolgármestere egy helyi portálnak elég csúnya dolgokat mesélt a Fidesz módszereiről.

Elmondta például, hogy felsőbb pártutasításra az ellenzéki képviselőket „bevándorláspártinak”, „szivárványkoalíciósnak” és „árulónak” kellett volna megszólítaniuk a testületi üléseken, amire ő nem volt hajlandó.

A politikus idén már a Pro Savaria Egyesület színeiben indul polgármester-jelöltként és képviselő-jelöltként, most pedig kézhez kapta a Fideszből való kizárásáról szóló határozatot is.

„Tájékoztatom, hogy tagsági jogviszonya a FIDESZ Magyar Polgári Szövetségben az Alapszabály 9.§ 3. bekezdése alapján megszűnt.”

– ebben a mindössze egymondatos levélben tájékoztatta őt Illés Károly, a városi Fidesz-szervezet vezetője, hogy mostantól nem tagja a narancspártnak, amit – az előzmények ismeretében – talán nem is bán annyira.

(hvg.hu nyomán)

Kapcsolódó cikkünk:

Torkig lett Szombathely fideszes alpolgármestere és kipakolt a Fidesz mocskos módszereiről

.

Valódi Hírek