Szél Bernadettnek a minisztérium konyhájában mutatták meg a kormány titkos stratégiáját (+videó)

Orbán ultimátumot kapott, jöhet a népszavazás.

Videóban számolt be arról Szél Bernadett, hogy betekinthetett a kormány idegen nyelvi stratégiájába. Úgy jellemezte az egészet, hogy “Újabb agymeresztő élményen vagyok túl”.

Szél az EMMI Szalay utcai épületében, azon belül is az ügyfélszolgálat konyhájában pillanthatott bele a dokumentumba, amit egyébként a kormány 10 évre titkosított.

A nyelvstratégia kérdése azért kényes, mert 2020-tól már csak nyelvvizsgával lehet egyetemre felvételizni. Vannak olyan szakemberek, akik szerint akár 18-22 ezer diák is kieshet a felsőoktatásból, ha élesedik a nyelvvizsga-törvény.

Ha a kormány ennyire kemény feltételeket szabott az egyetemre jutásban, azt gondolhatnánk, hogy egy súlyos szakmai anyag támasztja alá.

A képviselő a betekintés után úgy jellemezte a titkosított művet, hogy

“Ez egy elsőéves TDK-dolgozatnak megfelelő színvonalú anyag”.

Szél szerint a 41 oldalas dokumentumban mindössze korábbi kutatások és statisztikák összefoglalóit szemlézik, illetve olyan veretes meglátásokat is tartalmaz, mint a köztévé M5-ös csatornájának ajánlását, mint

ami szuperül fejleszti az idegennyelvi készségeket.

Szél Bernadett úgy véli, az „idegen nyelvi stratégia” csupán újabb bizonyítéka annak, hogy a kormány

“nem több nyelvvizsgát akar, hanem kevesebb diákot a felsőoktatásba.”

“Magyarországnak nincs középtávú nyelvoktatási stratégiája. Ez egy hazugság, egy kamu” – mondta a képviselő.

A videón a Független Diákparlament képviselői arra hívták fel a figyelmet, hogy rengeteg vidéki iskolában még nyelvtanár sincs, a Nemzeti alaptanterv is csak alapfokra készít fel.

Az FDP tagjai megfogalmaztak egy követelést is:

“Orbán Viktornak egy hete van letenni a nyelvvizsgát, különben népszavazási kezdeményezéssel fogunk élni a nyelvvizsga-törvény ellen, és hogy ne lehessen miniszterelnök nyelvvizsga nélkül”.