A Facebook-on magyarázkodik Simonka György, aki ellen vádat emeltek

Sajnálkozik egy sort.

Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészség vádiratot nyújtott be Simonka György és 32 társa ellen a Fővárosi Törvényszéken szerdán.

Csütörtökön megszólalt az ügyben a fideszes képviselő is végre. Azt írja,

a sajtóban velem kapcsolatosan megjelent új hírek vonatkozásában fenntartom az általam korábban elmondottakat. Nem követtem el semmilyen törvénysértést. Nagyon sajnálom, hogy az eljárás sokak számára okoz kellemetlenséget és hiszem, hogy a független bíróság előtt minél előbb tisztázhatom magam. Az eljáró hatóságokkal ennek érdekében eddig is legjobb tudásom szerint együtt működtem és a továbbiakban is így fogok tenni.

A vádirat lényege szerint Simonka György és társai tevékenysége a zöldség-gyümölcs termelői csoportok és termelői szervezetek által igénybe vehető, az Európai Uniótól és

a hazai költségvetésből származó támogatások jogellenes megszerzésére irányult.

A Központi Nyomozó Főügyészség az ügyben 33 személy ellen emelt vádat, akik közül csak Simonka György közszereplő. A vádlottak valamennyien szabadlábon védekeznek.

Valódi Hírek