Nyugdíj és ellátás nélkül maradtak az orvosok, Káslerék lapítanak

Nem fizetik ki őket.

Két hónapja nem kap nyugdíjpótló ellátást a közkórházakban dolgozó idős orvosok egy része – írja az Népszava. Hiába adták be továbbfoglalkoztatási kérelmüket időben a kormányzatnak, késve kaptak választ. Így a munkáltatók nem igényelhették meg időben az ellátásukat, a problémát azóta sem sikerült megoldani.

Még hat évvel korábban döntött úgy a kormány, hogy a közszférában dolgozóknak választaniuk kell a nyugdíj és a munka között, nem kaphatnak egyidejűleg munkabért és időskori juttatást. Az egészségügyben a nyugdíjaskorú orvosokat úgy tudják foglalkoztatni, ha a munkáltatójuk előzetes kormányzati hozzájárulást szerez. Ha ez megvan, akkor a nyugdíj helyett az azzal megegyező összegű jövedelemkiegészítést fizetnek nekik.

Jelenleg a 17 ezer közalkalmazott orvosból,

mintegy 5-6 ezren dolgoznak így,

a jövedelemkiegészítést pedig azok az orvosok nem kapták meg főként, akiknek most járt le a 3 évre kiadott engedélyük.

Ezt ugyan több hetes csúszással megkapták, de a munkabér mellé járó nyugdíjpótló ellátást nem.

A lap kiderítette, a nyugdíj mellett dolgozó orvosok jó része azért sem tudta a friss határozatot időben eljuttatni a munkáltatójához, mert az elmúlt másfél évben csak annak korrigálták a törvényben meghatározott félszázalékkal az előző évi jövedelme után a nyugdíját, aki ezt külön kérvényezte.

A korábbi években ezt a korrekciót a nyugdíjfolyósító automatikusan elvégezte. A változásról viszont a legtöbben nem értesültek. Így tehát nemcsak a pénzüket nem kapták meg, de sokaknál az automatikus emelés is elmaradt.

A Népszava megkereste az Emmit és az Államkincstárat is kérdéseivel, de nem reagáltak semmi.

Valódi Hírek