Órák óta rejtélyes szarszag terjeng egész Budapesten és az agglomerációban

Már keresik a forrását.

Csütörtök késő délután óta egész Budapesten és a környező településeket penetráns szarszag terjeng, amelynek forrását egyelőre nem sikerült kétséget kizáróan megállapítani.

Eleinte az a hír terjedt el, hogy Zsámbékon nedvestrágyáznak, és ennek szagát fújta be a szél, de Horváth László, a település polgármestere ezt cáfolta az Indexnek.

Elmondta:

nincs Zsámbékon olyan cég, amely trágyázna, így biztosan nem onnan jön a szag.

Hozzátette: szerinte a gyermelyi gyár lehet a forrás, ahol minden évben kiszórják a tyúktrágyát.

A lap próbálta utolérni a tésztagyárat, de egyelőre nem válaszoltak.

A kellemetlen jelenségre már az Országos Meteorológiai Szolgálat is reagált a közösségi oldalán, de ők sem tudnak biztosat:

Nem kifejezetten időjárási, de mindenképp légköri jelenség Budapesten…A város több, egymástól távol eső pontjáról is…

Közzétette: Országos Meteorológiai Szolgálat – 2019. augusztus 8., csütörtök

.
Frissítés: A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivő-helyettese is megszólalt, Kolozsi Péter azt mondta,

nincs mérgező anyag a levegőben,

csupán kellemetlen szaga van a trágyázásnak.

Frissítés 2: Megvan a hunyó!

Bréking: Kiderült, miért volt szarszag Budapesten és környékén – Erre senki nem gondolt

.

Valódi Hírek