„Miből lett 200 milliós budai villája a fideszes Hassay Zsófiának?” – Vizsgálóbizottságot akar az ellenzék

Mindenki annyit ér, amennyije van!

Vagyonnyilatkozat-vizsgáló bizottság összehívását kezdeményezi az ellenzék a VI. kerületben, hogy kiderítsék: miből lett Hassay Zsófiának, a kerület fideszes polgármesterének 150 négyzetméteres villája Budán.

Temesvári Szilvia Benedikta, a Párbeszéd hatodik kerületi politikusa a Hassay Zsófia háza előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta:

„a terézvárosi embereknek joguk van megtudni, hogy honnan futotta Terézváros fideszes polgármesterének, Hassay Zsófiának egy kétszázmilliós budai villára!”

Hassay Zsófia jelenleg a II. kerületi Bajnok utcában lakik egy

150 négyzetméteres kertes házban,

amelynek 688 négyzetméteres kertje van.

Az ingatlan egyedüli tulajdonosa ő maga.

Hassay Zsófia

Az ellenzéki pártok szerint ez azért érdekes, mert

Hassay Zsófia iskolái elvégzése után rögtön politikus lett,

házastársa, bejegyzett élettársa nincs, gyermekét egyedül neveli, és leadott vagyonnyilatkozatai nagy értékű örökségről, vagy más bevételről sem számoltak be.

Sőt, Hassay Zsófiának 2014-es vagyonbevallása szerint még csak egy 65 négyzetméteres lakása volt, két évvel később viszont egy majdnem 700 négyzetméteres kertben lévő 150 négyzetméteres villába költözött a második kerületben.

Az ellenzék magyarázatot vár rá, hogyan tudta kigazdálkodni Hassay Zsófia két év alatt ezt a látványos életmódváltást. Ezért kezdeményezik az önkormányzat vagyonnyilatkozat-vizsgáló bizottságának az összehívását.

Szeretnék, ha a választók októberben már ennek a vizsgálatnak a fényében hozhatnák meg a döntésüket, hogy ki vezesse majd Terézvárost.

A Momentum közölte: olyan javaslatcsomagot készít elő, amely átláthatóvá és nyomon követhetővé teszi a politikusok valódi vagyoni helyzetét és az önkormányzatok gazdálkodását.

Kerpel-Fronius Gábor közölte: „A következő évek munkájához tartozik majd, hogy visszaállítsuk a bizalmat saját polgármestereink és intézményeink felé. Ezért fontos, hogy a lehető legátláthatóbbak legyenek az önkormányzatok.

Hassay Zsófia az Indexnek úgy reagált az ellenzéki felvetésekre:

„Demagógnak és a valóságtól teljesen elrugaszkodottnak tartom, ugyanúgy, ahogyan Soproni Tamás egész eddigi kampányát is. (…) Húsz éve vagyok képviselő Terézvárosban, sok kampányt láttam, nekem most úgy tűnik, az idei lesz a legegyügyűbb mind közül.”

Az ingatlanra vonatkozó érdemi kérdésekre úgy válaszolt:

„A 2003-ban vásárolt 65 négyzetméteres társasházi lakásomat 2016-ban adtam el 48,5 millió forintért. A publikus vagyonyilatkozataimból kideríthető, hogy ebből és sok év megtakarításaiból vettem 2016-ban a mostani lakóingatlanomat 82 millió forintért.”

Hozzátette: Azóta nem készült ingatlanbecslés, de abszurdnak tartja 200 millió forintos árról beszélni.

Valódi Hírek