Nem fogta magát vissza!
Peer Krisztián költő adott interjút a Népszavának. Kiderült, szkafanderrel védekezik a NER ellen, hogy majd elmondhassa a gyerekeinek: „ezekkel nem érintkeztem, nem szívtam egy levegőt”.
Két éve a 42 című kötetével 15 év kihagyás után tért vissza és most arról beszélt, a közeg hogyan változott az elmúlt időszakban. Mint elmondta,
„ha közeg alatt az intézményeket, írószervezeteket, lapokat, tanszékeket értjük, akkor sokat változott a kép tizenöt év alatt.
Kivéreztetni, korrumpálni, eltiporni, bekebelezni.
Vannak tanítványaim, olyan döntések meghozatalára kényszeríti őket a NER, amelyben amúgy a teljes tudatos életüket töltötték, amilyeneket az én generációmnak nem kellett meghoznia a csalókán boldog kilencvenes években. Megélhetés, munka, ösztöndíj a kisgömböcszerű kifizetőhelyeknél, de mekkora önfeladás hozzájuk folyamodni.
Nézz meg egy NKA-döntést! A kortársaim zöme családos ember, életművet építettek, van mit félteniük. Hogy is mondjam, furán fest ma az, aki lubickol a fuldoklók között. Nem is lubickolni szokás, hanem lavírozni. Különalkuk, személyes ismeretségek – ideig-óráig megelégszik a NER azzal, hogy csak korrumpál,
amíg egy másikat elfoglal vagy eltapos.
Peer Krisztián
Itt a diszkréció a menő, nem a szolidaritás. Pedig szerintem például nem kéne az elfoglalt Petőfi Irodalmi Múzeumba bemennie senkinek, aki rossz szájízzel teszi ezt, a Margó Irodalmi Fesztivállal se, a Margónak se. Az igazgatói pályázat szakmaiatlan lózungjai miatt, a nyilatkozatok miatt. Ha az csak kifele duma, vezérvakítás, annál nagyobb a baj.”
A NER intézményei ellen szkafanderrel védekezett, amikor a hajléktalanellenes törvény elfogadásának napján a Várkertbe kellett mennie „hogy majd elmondhassam a gyerekeimnek:
ezekkel nem érintkeztem, nem szívtam egy levegőt.”
A bojkotton akkor lazított, amikor a Térey Jánosért tartott virrasztáson a PIM-ben mentek hozzá a Kossuth rádió Irodalmi újságjától:
„akkor nem azt mondtam, ami csípőből jött volna, hogy nem szeretnék két közszolgálati sorosozás között Jánosra emlékezni, aki ugyanúgy Soros-ösztöndíjas volt amúgy a kilencvenes években, min én vagy Orbán János Dénes, hanem mentem két ideges kört, hogy miért hoznak ilyen helyzetbe, aztán válaszoltam a kérdésükre.
János halála korszakhatár, iszonyú fontos esemény és felfoghatatlan személyes tragédia, ez felülír minden politikai elgondolást”.
