Kőkeményen nekiment a fideszes kultúrpolitikának a költő

Nem fogta magát vissza!

Peer Krisztián költő adott interjút a Népszavának. Kiderült, szkafanderrel védekezik a NER ellen, hogy majd elmondhassa a gyerekeinek: “ezekkel nem érintkeztem, nem szívtam egy levegőt”.

Két éve a 42 című kötetével 15 év kihagyás után tért vissza és most arról beszélt, a közeg hogyan változott az elmúlt időszakban. Mint elmondta,

“ha közeg alatt az intézményeket, írószervezeteket, lapokat, tanszékeket értjük, akkor sokat változott a kép tizenöt év alatt.

Kivéreztetni, korrumpálni, eltiporni, bekebelezni.

Vannak tanítványaim, olyan döntések meghozatalára kényszeríti őket a NER, amelyben amúgy a teljes tudatos életüket töltötték, amilyeneket az én generációmnak nem kellett meghoznia a csalókán boldog kilencvenes években. Megélhetés, munka, ösztöndíj a kisgömböcszerű kifizetőhelyeknél, de mekkora önfeladás hozzájuk folyamodni.

Nézz meg egy NKA-döntést! A kortársaim zöme családos ember, életművet építettek, van mit félteniük. Hogy is mondjam, furán fest ma az, aki lubickol a fuldoklók között. Nem is lubickolni szokás, hanem lavírozni. Különalkuk, személyes ismeretségek – ideig-óráig megelégszik a NER azzal, hogy csak korrumpál,

amíg egy másikat elfoglal vagy eltapos.

Peer Krisztián

Itt a diszkréció a menő, nem a szolidaritás. Pedig szerintem például nem kéne az elfoglalt Petőfi Irodalmi Múzeumba bemennie senkinek, aki rossz szájízzel teszi ezt, a Margó Irodalmi Fesztivállal se, a Margónak se. Az igazgatói pályázat szakmaiatlan lózungjai miatt, a nyilatkozatok miatt. Ha az csak kifele duma, vezérvakítás, annál nagyobb a baj.”

A NER intézményei ellen szkafanderrel védekezett, amikor a hajléktalanellenes törvény elfogadásának napján a Várkertbe kellett mennie “hogy majd elmondhassam a gyerekeimnek:

ezekkel nem érintkeztem, nem szívtam egy levegőt.”

A bojkotton akkor lazított, amikor a Térey Jánosért tartott virrasztáson a PIM-ben mentek hozzá a Kossuth rádió Irodalmi újságjától:

“akkor nem azt mondtam, ami csípőből jött volna, hogy nem szeretnék két közszolgálati sorosozás között Jánosra emlékezni, aki ugyanúgy Soros-ösztöndíjas volt amúgy a kilencvenes években, min én vagy Orbán János Dénes, hanem mentem két ideges kört, hogy miért hoznak ilyen helyzetbe, aztán válaszoltam a kérdésükre.

János halála korszakhatár, iszonyú fontos esemény és felfoghatatlan személyes tragédia, ez felülír minden politikai elgondolást”.