Íme a Fidesz egészségügye: Bezárt egy kórházi osztály, mert az orvos szabadságra ment

Ezt se írja meg a Fidesz-média.

Szabadság miatt bezárt a Békés Megyei Központi Kórház gyulai bőrgyógyászati fekvőbeteg osztálya – olvasható a Népszaván.

Az egyik beteg hozzátartozója számolt be az esetről, elmondta, édesanyja karján gennyes hólyagok jelentek meg pár hete, ezért Gyulára mentek kezelésre, ahonnan két hétnyi ellátás után egyszerűen hazaküldték.

Az asszony ekkor még nem volt teljesen gyógyult, így rákérdezett az elbocsátás okára. Azt a választ kapták, hogy a bőrgyógyászat főorvosa szabadságra ment, „két rezidenssel pedig nem működhetett az osztály.”

A beteg kapott egy kenőcsöt, amivel kennie kell a karját otthon és kesztyűt kell viselnie.

Azóta sem jött rendbe teljesen.

Azóta kiderült, nem csak a nőt, hanem

az osztály összes betegét hazaküldték.

Egész Békés megyében csak Gyulán van bőrgyógyászati fekvőbeteg osztály, aminek a nyári bezárását a Békés Megyei Központi Kórház nem tagadta, viszont azt elmondták, mindkét telephelyükön a bőrgyógyászati járóbeteg-ellátás és az ügyelet is fenntartott, a társosztályok (például belgyógyászat) besegítenek, ha szükség lenne fekvőbeteg-ellátásra.

Valódi Hírek