Frappánsan reagált a Fidesz elképesztő hazugságaira az ellenzék VIII. kerületi jelöltje

Valójában orvosokkal és tanárokkal akarja “elárasztani” a kerületet.

“Hajléktalanokkal árasztaná el Józsefvárost az ellenzék”

– címmel jelent meg tegnap egy lejárató iromány a 888.hu-n, amelyben arról írnak: Pikó András kerületi polgármester-jelölt és az őt támogató Momentum, valamint “a jelöltet támogató valamennyi ellenzéki párt egyértelmű célja, hogy eltöröljék a Józsefvárosban 2011 óta hatályban lévő hajléktalanrendeletet, mely tiltja az életvitelszerűen közterületen való tartózkodást.”

Persze már a propagandalap felvetése is komplett baromság, mert nem a rendelet miatt tilos a közterületen való tartózkodás, hanem

a tavalyi embertelen jogszabály miatt.

Mindenesetre Pikó most válaszolt egy bejegyzésben a lap rágalmaira. Mint írja, a 888 hazugságaiból egy szó szem igaz.

“Ugyan, miért árasztanám el hajléktalanokkal a kerületet, kinek lenne ez jó? Mi értelme lenne megszüntetni a kerületi rendeletet, mikor azóta törvénybe foglalták mindazt, amit a kerületi rendelet tartalmaz?”

A folytatásban leírja, hogy ezzel szemben mit tenne:

  • Felhagyok azzal a gyakorlattal, amelyik az elesettek elleni uszítással akar politikai tőkét kovácsolni magának. Minden józsefvárosi polgármestere leszek. A lakással rendelkezőknek nem a hajléktalanok vegzálása, hanem a probléma megoldása az érdekük. Erre a jelenlegi vezetés alkalmatlannak bizonyult.
  • Akikkel viszont elárasztanám a kerületet: a hiányzó orvosok, a hiányzó pedagógusok, a hiányzó szakemberek. A Fidesz és a propagandája arról akarja elterelni a figyelmet, hogy kiürül az ország, hogy romokban az egészségügy, hogy tönkretették az oktatást, hogy a józsefvárosi lakásállománnyal bűnösen felelőtlenül bánnak. Ezek a valódi problémáink, erre nincs egy szavuk se, mert a felelősségük elvitathatatlan.
  • A fenti cikk megerősített. kerületi szinten az adófizetői pénzből fenntartott propagandát megszüntetjük. Ha hazudozni akarnak, csinálják a saját pénzükből.