Most érkezett: Dobrev Klára az Európai Bizottsághoz fordult Orbánék Akadémia-gyilkolása miatt

Nem hagyja annyiban!

Dobrev Klára az Európai Bizottság felelős biztosával, Carlos Moedas-szal tárgyalt az Orbán-rezsim Magyar Tudományos Akadémia elleni támadásáról.

A DK-s politikus a Facebook-oldalán számolt be a találkozóról, mint írja, Moedas rendkívül tájékozott volt az ügyben, és nem hagyott kétséget afelől, hogy

maga is keresi a megoldást.

„Az elmúlt hetekben én is többször tárgyaltam magyar akadémikusokkal. Részletes javaslatot tettem le az asztalra, hogy hogyan tudná az EU a korrupt magyar kormány megkerülésével továbbra is támogatni a hazai tudományos életet” – olvasható a bejegyzésben.

Dobrev szerint a találkozójuk azonban csak az első lépés lehet.

„Meg kell értenünk: az Akadémia ellen intézett támadás lényege ugyanaz, mint az Orbán rezsim összes többi lépése mögött. Az egész ország, minden és mindenki teljes leigázása, a civil társadalom autonómiájának eltörlése, és valamennyi közpénz, így az EU-források lenyúlása,

átirányítása a haverok zsebébe.”

Azt is hozzátette, ha ugyanaz a baj, csak ugyanaz lehet a megoldás is. Tiltakozni minden eszközzel, minden fórumon.

„Bele kell állnunk ebbe a harcba is, és meg kell küzdenünk. Nem csak a politikusoknak, hanem az érintetteknek is. A magyar kutatók és tudósok egységes, határozott, és nyílt fellépése nélkül nem jutunk előre. Ez nem pártpolitika, ez közügy. Szükség van mindenkire, akinek hangja van.”

– zárul az EP-képviselő posztja.

Valódi Hírek