Nagyon úgy tűnik, hogy Semjén és Harrach oroszországi látogatása egy családi nyaralás volt

Így nagyon könnyű kiruccanni Szentpétervárra.

A KDNP vezetésének hétvégi, hivatalos oroszországi látogatásának részleteiről számolt be a 444.hu. A jelek szerint a látogatás leginkább egy családi nyaralás lehetett.

Semjén Zsolt és Harrach Péter csütörtökön Moszkvába ment, ahol egyházi vezetőkkel találkoztak, majd Szentpétervárra utaztak. A delegáció tagja volt még Semjénné Menus Erzsébet Gabriella, Harrach Péterné Nagy Csilla, és Ujvári Sándor is.

A főkonzul Szentpéterváron megdobta őket némi költőpénzzel (10 ezer rubellel), majd miután megvolt a hivatalos program (ami Putyin-párti politikusokkal való egyeztetést jelent és 45 percig tartott mindössze) indulhatott a városnézés, benéztek az Ermitázs Múzeumba is, este pedig egy laza vacsora volt a program a vadásztrófeákkal díszített Ohotyicsnij Klubban,

amit a főkonzulátus szervezett.

Semjén Zsolt és Harrach Péter a szentpétervári törvényhozásnak otthont adó Mariinszkij Palotában udvariassági találkozón vett részt Szergej Szolovjov első alelnökkel és Alekszandr Kusakkal, az Egységes Oroszország párt frakcióvezető-helyettesével. Fotó: Semjén Zsolt/Facebook

Mindezt ki is kellett pihenni, amire a Corinthia luxushotel tökéletes választás volt, ahol 23.950 rubel (107 ezer forint), és 66.450 rubel (299 ezer forint) között lehet kétágyas szobához jutni.

A szombatot és a vasárnapot már hivatalos program se zavarta meg, így meg tudták nézni a Carszkoje Szelot, a cári család egykori nyári rezidenciáját, a Nyári Palotát, volt némi sétahajózás, de a kazanyi székesegyház és a

Véren Megváltó Székesegyház se maradt megtekintetlenül a KDNP-s csapata számára.

Végül a reptéri transzferrel se kellett bajlódni, mert a főkonzuli kisbusz elvitte őket, ők pedig mehettek tovább Helsinki felé.

Rákérdezett a portál az útra a KDNP-s csapatnál és egy nyúlfarknyi választ kaptak: “A híradásokban megjelent információkat azzal egészítjük ki, hogy a politikusokat feleségük kísérte, az ő utazásukat magánemberként, saját maguk fizették.