Mérhetetlenül cinikus közleményt adott ki a Fidesz Bige László gyára miatt

Az elefántnak nincs ilyen vastag bőr az arcán.

A legfontosabb a szolnoki emberek egészsége, így jelen esetben az, hogy egy vegyi üzem, a Bige Holding Kft. szolnoki gyára a lehető legnagyobb biztonsággal működjön – írta a Fidesz szolnoki szervezete vasárnap az MTI-nek, a gyár bezárása ügyében.

A Bige Holding Kft. szolnoki gyárának ügyében a bíróságok és a szakhatóság kezében van a döntés – közölték, hozzátéve: elfogadhatatlannak tartják, hogy az MSZP vagy bármely ellenzéki párt politikai nyomást gyakoroljon egy hatósági, bírósági eljárásra – reagálva a szocialisták pénteki sajttájékoztatójára.

Hisznek a katasztrófavédelmi szakemberek tudásában és a bíróság bölcsességében, hogy azt a döntést hozzák meg, amellyel

megvédik a Szolnokon élő emberek egészségét és biztonságát

– közölte a Fidesz szolnoki szervezete.

Ezzel szemben Bige László arról számolt be pár napja, hogy még tavaly, a hatósági vegzálások előtt két barátján keresztül megüzenték neki, hogy szabadon elhagyhatja az országot, de ha nem teszi, akkor börtönbe fog kerülni. Bige szerint

oligarchák állnak az ellen folyó vizsgálatok és a gyára bezáratása mögött,

de neveket nem mondott. Az üzletember arról is beszélt, egyik hátrányának tartja, hogy nincsenek politikai kapcsolatai, de szerinte egy jogállamban nem múlhat ezen egy vállalat jövője, ezért azt kéri a hatóságoktól, hogy törvényesen járjanak el velük szemben.

Harangozó Tamás, az MSZP frakcióvezető-helyettese pénteken a Bige Holding Kft. szolnoki épületénél újságírók előtt felszólította Kállai Mária fideszes országgyűlési képviselőt és a fideszes városvezetést: ha tudják, állítsák le a gyárbezárás folyamatát. Amennyiben ez nem lehetséges, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a dolgozók nagyon gyorsan kapjanak átmeneti – akár anyagi – támogatást és segítsenek nekik elhelyezkedni – fűzte hozzá. Szerinte a kft. épülete a „fideszes oligarchapolitika” mementója lett.

(via: MTI, NYF)

Valódi Hírek