A fideszes Hidvéghi szánalmasan magyarázkodott Weber megszavazása miatt

Elképesztő az a kettős beszéd, amit tolnak.

A Fidesz döntése lesz, hogy az Európai Néppártban látja a leghatékonyabbnak politikája képviseletét vagy más keretek között – mondta Hidvéghi Balázs, a kormánypárt frissen megválasztott EP-képviselője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Hidvéghi Balázs a szokásos bevándorlós panelek mellett kitért Manfred Weber megválasztására. Mint ismert, a kampányban a Fidesz folyamatosan leprázta Webert, majd nemrég úgy megszavazták, mintha mi sem történt volna.

Hidvéghi úgy próbálta ezt megmagyarázni, hogy az Európai Néppárt frakcióvezetőjének kijelölése

nem igazi választás volt,

hanem azon a szokáson alapuló automatizmus, amely szerint a legnagyobb nemzeti csoport megkapja ezt a pozíciót, ha kéri. Azt mondta, nem származott volna előny abból, ha ezzel szembemennek, noha fenntartják véleményüket, hogy az újra frakcióvezetőnek választott Manfred Weber nem alkalmas jelölt az Európai Bizottság élére.

„Egyéb hiányosságai mellett ennek az is oka, hogy megsértette a magyarokat” – vette elő a régi nótát a kormánypárti politikus és azzal folytatta, ami a Fidesz sajátossága: Manfred Weber „nagyon szeretne valamilyen pozíciót magának megszerezni„, ezért

sokszor egymásnak ellentmondó dolgokat állít.

Példaként említette, hogy miközben Manfred Weber legutóbb a határvédelem fontosságáról és a migráció elutasításáról beszélt, arról is szót ejtett, hogy a liberálisokkal és baloldaliakkal kell együttműködni, holott ők a Fidesz világában nyíltan bevándorláspártiak.

Hidvéghi Balázs közölte, a Fidesz-KDNP megválasztott képviselői azt a célt tűzték ki, hogy vezető pozíciókat szerezzenek az EP szakbizottságaiban. Szerinte mivel a magyar kormánypártok tizenhárom képviselője a harmadik legnagyobb nemzeti csoportot alkotja az Európai Néppártban, ezért „kifejezetten nagyok vagyunk, ez nekünk mindenképpen egy politikai erőt ad odakint és meglehetősen tiszteletet parancsol” – mondta.

A Fidesz új EP-képviselője kijelentette, Magyarország helyzete nem gyengül,

ha a Fidesz nem lesz az Európai Néppárt tagja.

Az országot érintő kérdésekben ugyanis olyan politikai viták döntenek, amelyekben a közös érdekek, értékek döntenek.

(MTI nyomán)

Valódi Hírek