Most érkezett: Puzsér mindent borít, nem indul az előválasztáson, az ellenzéket gyengítheti Tarlós ellen

A Fideszben már csak egy kávét kérnek?

Az EP-választás után kiderült, hogy a Momentum is indít egy jelöltet, várhatóan Kerpel-Fronius Gábort, a párt XIII. kerületi pártszervezetének elnököt az ellenzéki előválasztáson Budapesten.

Így már három szereplős lett volna, Karácsony Gergellyel és Puzsér Róberttel a megmérettetés, ahol annak kellene kiderülnie, hogy ki lesz Tarlós István kihívója a főpolgármesteri székért az önkormányzati választáson.

Azért a feltételes mód, mert az utóbbi jelölt a hétfő reggeli Facebook-posztjában bejelentette, hogy nem vesz részt ebben az általa bohózatnak nevezett megmérettetésben, hacsak nem változik meg számos dolog a kerületi jelöltségek elosztásától kezdve egészen az előválasztás technikai lebonyolításáig.

Viszont nem lép vissza. Mint nem éppen szerényen írja:

Folytatom a kampányomat, én kínálom a legerősebb víziót, enyém a legjobb és legrészletesebb program: a főváros újratervezése autóról emberre és betonról zöldre, hogy Budapesten ne csak menni, de lenni is érdemes legyen.

Az ellenzéket daráló ellenzéknek kellemes előválasztást kívánok!

Októberben találkozunk.”

Frissítés:

Az LMP felmondja a Puzsérral kötött szerződést. Kanász Nagy Máté, a párt ügyvezetője úgy nyilatkozott, „az LMP Ügyvezető Elnöksége felmondja a Puzsér Róberttel kötött szerződést. Támogatásunk feltétele volt, hogy a jelölt részt vegyen az előválasztásban. Minden továbbiról az LMP a napokban dönt. Határozott célunk, hogy Tarlós Istvánnak egy ellenzéki kihívója legyen ősszel.

Valódi Hírek