Pofátlan áron passzolták el az önkormányzati lakást a fideszes képviselő fiának

Jó árat sikerült apuéknak megállapítani.

Féláron vehetett meg egy önkormányzati lakást egy budakalászi önkormányzati képviselő fia – írja a Blikk.

Az önkormányzat 8,7 millió forintért adott el egy fideszes képviselő gyerekének egy 34 négyzetméteres lakást az Omszki-tó mellett. A slusszpoén, hogy az erről szóló előterjesztésben Máté István, az önkormányzat vagyonhasznosítási bizottságának

fideszes elnökének a neve szerepel és a fiáé is,

az utóbbi vásárlóként.

Máté István

Az ingatlant meglehetősen olcsón passzolta el Budakalász, egy ugyanakkora lakást pár hónapja ugyanott árverésen 17.5 millióért vettek meg. Ráadásul egy sorház egy részéről van szó, előkerttel, udvarral, vagyis

egy kis kertes házhoz jutott hozzá a bizottsági elnök fia 8,7 millió forintért.

Az elnök fia, előtte már 6 évig önkormányzati ingatlanban lakott, majd januártól már abban, amit most megvásárolt.

Máté István azzal mentegette a fiát, hogy egy romot vett meg, amit fel kell újítani. A fia egy nagyobb, komfortos önkormányzati lakás bérleti jogát cserélte el erre a romra – mondta. Arra nem tudott válaszolni érdemben, hogyan adtak el ugyanott

több mint duplájáért hasonló ingatlant.

Megkérdeztek egy ingatlanszakértőt is, aki azt mondta Budapesten és környékén csaknem lehetetlen 10 millió forint alatt lakáshoz jutni, látatlanban is olcsónak találja a budakalászi lakást még akkor is, ha sokat kell rákölteni.