Most érkezett: Tüntetők ellen emelt vádat az ügyészség

Elképesztően piti dolgok miatt vegzálják őket.

A Momentum két tagja után kezdi elővenni az ügyészség a többi tüntetőt is. A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség két – egymástól független – ügyben emelt vádat a belvárosi tüntetéseken részt vevők, egy 37 éves nő és egy 38 éves férfi ellen.

Az ügyészség vádirata szerint a férfi 2018. december 13-án a hajnali órákban, az V. kerület, Szabadság téren tartózkodott, amikor a rendőrség megkezdte a tér kiürítését. Az ittas állapotban lévő férfi a tér és az Október 6. utca sarkán található virágládákat – hangosan trágárkodva – felborította és megrongálta, majd a Szabadság téren lévő

karácsonyfa égősorát letépte.

A férfi által okozott kár az 50 ezer forintot nem érte el.

A nő ügye még ennél is kacifántosabb. Azzal vádolják, hogy 2017. április 12-én (több, mint két éve!!!), az esti órákban, az V. kerület, Kossuth téren tartott demonstráción vett részt, amely során az Országházzal szemben található

országzászló rúdját befestette, valamint azon filctollal feliratokat helyezett el,

ezzel 50 ezer forintot el nem érő kárt okozott.

A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a nő ellen falfirka elhelyezésével elkövetett rongálás vétsége, a férfi – mint többszörös visszaeső ellen – garázdaság vétsége miatt emelt vádat a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a nővel szemben a tárgyalást mellőzve hozzon büntetővégzést.

Valódi Hírek